Zsombók István és felesége Gyöngyi, a Zsombók Kerékpárszerviz tulajdonosai három évtizede szolgálják töretlen lelkesedéssel és szorgalommal az újpesti bicikliseket. A házaspárt augusztusban Újpest Önkormányzatának Elismerő Oklevelével tüntették ki.
A kerékpározás és a kerékpárok szeretete mintegy fél évszázada része a Zsombók család életének: Zsombók István 1974-től versenyzett országúti kerékpározóként az Újpesti Dózsa színeiben, három évvel később itt nyerte az első felnőtt bajnokságát is; miután megszűnt az Újpest biciklis szakosztálya, a FTC-ben és utána Csepel SC-hez igazolt. Pályafutásának mérlege öt felnőtt bajnokság- és egy Bükk Kupa győzelem, illetve számos kisebb díj, 1978-ban pedig Magyarországot képviselhette az NSZK-ban rendezett országúti kerékpár világbajnokságon.
fotó: Várai Mihály
Akkoriban más idők jártak − meséli Zsombók István −, manapság az ember elmegy a nagykerbe és egyszerűen megveszi a biciklihez szükséges alkatrészeket, aktív versenyző korában viszont még saját magának kellett a rendelkezésre álló dolgokból összetákolnia a kerékpárhoz szükséges pót-alkatrészeket, majd beszerelnie azokat. Ez a tudás és tapasztalat hasznosnak bizonyult a későbbiekben: miután abbahagyta a versenyzést, István a Csepel SC-nél, majd a válogatottnál dolgozott szerelőként.
István és a felesége 1992-ben döntöttek úgy, hogy saját vállalkozásba fognak és bicikliszervizt alapítanak, mely kezdetben a IX. kerületi József Attila lakótelepen működött. Ismerősükkel, kerékpár szövetségből volt kapcsolatukkal, Ihász Sándorral 1994-ben egy újpesti üzlethelyiséget is kibéreltek, idővel pedig a teljes vállalkozást áttelepítették a IV. kerületbe. „Úgy tekintünk az üzletre, mint a harmadik gyermekünkre” − mondja büszke mosollyal Gyöngyi − „Mi alkottuk meg a hangulatát, a feelingjét, lehet, hogy egy kis, egyszerű műhely, de mi családiasra alakítottuk.”
A legelső napon, amikor megnyitott a kerékpárszerviz, Gyöngyi egyedül jött kinyitni az üzletet, azonban nem jött fel a régi redőny. „Egyszerűen képtelen voltam felhúzni a redőnyt” − idézi fel nevetve − „Aztán jött egy idős bácsi, kérdezte: Mit tetszik itt csinálni? Mondom, kerékpárüzlet leszünk a redőny beszorult. A pici apóka erre megfogta a redőnyt, felrántotta, majd közölte: hétfőn jövök magukhoz.” A bácsika betartotta az ígéretét, évekig az üzlet visszatérő vendégének számított.
“Az emberek úgy távoznak az üzletből, mintha ezer éve ismernének minket”
Utóbbiakból akadt és máig akad szép számmal, a kerékpárszerviz hamar népszerű lett az újpesti biciklisek körében. „Nagyon sok barátság alakult ki az ügyfelek és köztünk. Az emberek sokszor azzal az érzéssel távoznak az üzletből, még akkor is, ha először jártak itt, mintha ezer éve ismernének minket. Ami nekünk kitüntetés, ha Újpesten találkozunk valakivel, mondjuk a piacon, vagy a metrón, a villamoson, és ránk köszönnek. Az üzleten kívül is felismernek minket.” A három évtized alatt több generáció követte egymást a vendégek között: akik gyerekként tértek be először a szervizbe, felnőttként is hűségesek maradtak hozzá, és az ő gyerekeik, is itt javíttatják a biciklijüket, a hagyomány tovább öröklődik.
Az egyik kedves emlék egy − sajnos azóta már elhunyt − kerekesszékes fiatalemberhez Ádámhoz kötődik, aki a családjával két háznyira lakott a kerékpárszerviztől. Amikor a kerekesszékkel valami baj volt, segítettek, pumpát, pótkereket adtak, egyszer, amikor a szék véletlenül eltört, még egy hegesztőhöz is elvitték, természetesen díjmentesen. A fiú, aki nagyon aktív volt, édesapjával sokat utazott a világban, hálából egy bécsi kiállításon megvásárolt egy biciklit ábrázoló, apró Hundertwasser-festményt és az üzletnek ajándékozta. A Zsombók-házaspárnak sokáig fogalma sem volt róla, hogy egy eredeti Hundertwasser-kép lóg a szerviz falán, mígnem egyszer az egyik vendég rá nem csodálkozott erre.
fotó: Várai Mihály
Az üzlet a kezdetektől igazi családi vállalkozásként működik, a munkába szezonban besegít a házaspár két felnőtt fia is, akik édesapjukhoz hasonlóan korábban szintén versenyszerűen űzték az országúti kerékpározást. Gergely és Dániel ma mindketten tűzoltóként szolgálnak, Gergely emellett mentő-sofőrként is dolgozik. Az utódlás kérdése nyitott − mondja a Zsombók-házaspár −, még nem tudni, hogyan fogják összeegyeztetni két fiuk munkáját a kerékpárszerviz körüli teendőkkel, ha ők már kevésbé lesznek aktívak. Ez azonban még a jövő zenéje, nyugdíjba vonulásról egyelőre szó sincs. „A szívünk vágya, hogy minél tovább életben tarthassuk jelen formájában ezt a kis műhelyt, amely, mint említettük, a harmadik gyermekünk.”
Rudolf Dániel