45 idősotthonban és szociális intézményben jelent meg a koronavírus

, ,
  •  
  •  
  •  

Nem sikerült a  második hullámot távol tartani az idősotthonoktól.

Az operatív törzs hétfő délelőtti tájékoztatójának elején Müller Cecília országos tiszti főorvos ismertette a friss koronavírus-számokat. Az elmúlt nap 14-en haltak meg a vírusfertőzés következményeképp, 55 és 78 év közöttiek. 166 fővel nőtt a koronavírus miatt kórházba kerültek száma, összesen 1418-an szorulnak kórházi kezelésre. Közülük 154-en lélegeztetőgépen vannak

Müller Cecília elmondta, hogy az aktív fertőzöttek egészségügyi állapota széles skálán mozog: vannak tünetmentesek, enyhe tünetekkel rendelkezők, és azok, akinél súlyosabb a lefolyás. Kiemelte azt is, hogy a krónikus betegekre veszélyesebb a vírus, az elhízás pedig önálló rizikótényező, ezért arra kérte az embereket, hogy vigyázzanak a szervezetükre, járjanak orvoshoz, ne hanyagolják el a betegségeiket.

A tiszti főorvos a higiénés szabályok betartására is újból felhívta a figyelmet. Fontos, hogy a maszkot az orron is megfelelően hordjuk, hiszen a lélegzéssel is ki tud jutni a vírus. A tesztekkel kapcsolatban kijelentette, hogy „folyamatosan végzik” azokat, de a járvány terjedése miatt lassabban megy a tesztelés.

Újságírói kérdésre elmondta, hogy jelenleg 45 intézményben van koronavírusos eset az idősotthonokban, de sokan közülük tünetmentesek. Összesen 5601 fő lakik az érintett intézményekben, közülük több mint 500-an pozitív esetek. Közülük 130-an vannak kórházban jelenleg, és a második hullámban eddig 35-en hunytak el.

Müller Cecília szerint a klinikai tapasztalatok azt mutatják, hogy minél később kerülnek a betegek lélegeztetőgépre, annál jobbak a túlélési esélyei. Újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy a második hullám kezdetén elsősorban a fiatalabb korosztály került be a pozitív esetek közé, az átlagéletkor azonban hétről hétre nő. A növekvő pozitivitási arány maga után vonja, hogy egyre többen kerülnek kórházba, mivel egyre többen kapják el a vírust az idősebb korosztályban. Ők lesznek azok, akiknél súlyosabban zajlik le a betegség. Ezért fontos a felelősségteljes magatartás.