Mentőhívás applikációval

, ,
  •  
  •  
  •  

Csató Gábor, az OMSZ (Országos Mentőszolgálat) főigazgatója azt mondta, hogy az alkalmazás megkönnyíti a mentők riasztását és az ő munkájukat is, mert a diszpécser azonnal látja az előre feltöltött egészségügyi adatokat és a bajban lévő pontos helyzetét.

Az alkalmazás elsősegélynyújtáshoz szükséges információkat is tartalmaz, és egyebek mellett megmutatja a segítségre szorulóhoz legközelebb eső gyógyszertárt, egészségügyi ellátóhelyet is. Az applikáció Ausztriában, Szlovákiában és Csehországban már működik, ikonos kialakításának köszönhetően pedig az is tudja használni, aki nem beszéli az adott nyelvet, vagy állapota miatt nem tud beszélni.

Az alkalmazás Android és iOS rendszeren is elérhető, valamint minden mobilhálózaton működik. A híváskezdeményezés és az adatküldés ingyenes. Filip Malenak, az applikáció fejlesztője elmondta, Ausztriában, Szlovákiában és Csehországban eddig több mint egymillióan töltötték le az életmentő applikációt. A magyar alkalmazással ezekben az országokban is lehet segítséget hívni.