Tettekkel segítünk

, , ,
  •  
  •  
  •  

A koronavírus-járvány újrarajzolta az Önkormányzat gazdasági helyzetét is. Dr. Trippon Norberttel, a gazdaságért, költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármesterrel beszélgettünk a megváltozott helyzetről.

Alig, hogy elfogadták a kerület költségvetését, beütött a járvány annak minden pénzügyi, gazdasági, társadalmi következményével együtt.  Mennyire lesz használható így az eredeti büdzsé, milyen területeken kell megnyomni az „újratervezés” gombot?

Az eredeti költségvetésünket alapvetően újra kell tervezni, hiszen az még „békeidőkre” készült. Azóta a koronavírus elleni járvány újrarajzolta az Önkormányzat gazdasági helyzetét is. A járvány elleni küzdelem költségei és várható szociális, gazdasági hatásai, valamint a kormányzat önkormányzatokkal szembeni forráselvonásai miatt teljesen új, sokkal nehezebb gazdasági helyzetbe került városunk is. Ugyanakkor költségvetésünk zöme kötött, hiszen például az intézményeinkben dolgozók (bölcsődék, óvodák, szociális intézmény, Polgármesteri Hivatal) bérét, illetve az áramszámlát ugyanúgy fizetni kell. A szükséges intézményfelújítási, karbantartási munkákat ugyanúgy el kell lássuk, ahogyan az útjainkat is kátyúzni kell, a fasorainkat és parkjainkat is gondozni kell.

A már elnyert uniós pályázatokat, melyek jelentős önerőt igényelnek, végig kell vinnünk, felújítási beruházási terveinket sem lehet durván megszorítani, mert ha az önkormányzatok így tennének, további munkanélküliséget szabadítanának el.

Ha a rendkívüli helyzettel járó plusz költségek nem jelentettek volna elég terhet, a kormány a védekezés forrásainak előteremtésére hivatkozva elvonta az önkormányzatoktól a gépjárműadót és még számos más bevételi forrást is. Ezek az intézkedések mekkora nyomot hagynak az újpesti költségvetésen?

A kormányrendelet szerint az idei évi gépjárműadót teljes egészében elvonják, azaz már a 2020-as költségvetésben kiesik a tervezett 240 millió Ft. Úgy tudjuk, hogy az idegenforgalmi adót is felfüggesztik, ez, mint helyi adó várhatóan 58 millió Ft bevételkieséssel jár Újpest számára. 2021-ben pedig a jogszabályi előírások miatt zuhanásszerű lehet például az iparűzésiadó-bevételeink teljesülése is. Ebből az adónemből az idei évben 9 milliárdot terveztünk, s vannak olyan kalkulációk, melyek szerint ez az összeg akár 4-5 milliárd forinttal is csökkenhet 2021-ben. Nyilvánvaló, hogy a kormánynak elvonások helyett inkább sok milliárd forinttal kellene támogatnia az önkormányzatokat, amelyek a járvány elleni frontvonalban küzdenek nap mint nap, és elszenvedik a gazdasági válság hatásait is. Ezek a lépések a települések, így Újpest hátba szúrásának tekinthetőek. 

Milyen plusz költségek jelennek meg az önkormányzatoknál a járvány miatt?

Már így is komoly költségeink és bevételkieséseink vannak. Számos helyen biztosítottunk maszkokat és fertőtlenítő eszközöket, melyek már most közel 100 millió forintos költséget jelentenek, beleértve az óvodai és bölcsődei csoportszobák fertőtlenítését is. Ez a szám a következő hónapokban jelentősen nőni fog. A járvány miatt számos intézményünket be kellett zárni, ugyanakkor a költségeink lényegében változatlanok maradtak, hiszen a dolgozókat természetesen nem fogjuk elbocsátani. Július 30-ig akár 150 millió Ft bevételkieséssel számolhatunk, például a fizetős rendezvények elmaradásával, a terembérleti díjak kiesésével, a Tarzan Park, az uszoda, vagy a Piac-Placc bezárása miatt. Számítunk arra, hogy adóbevételeink akár 1 milliárd Ft-tal is kevesebbre teljesülnek, illetve az üzlethelyiség- és lakásbérlőink számára is egyre nehezebb lesz fizetni a bérleti díjat, az ő megsegítésükre is pluszforrásokat biztosítunk.

Hogyan kell elképzelni ezt a segítséget?

A járvány miatt egy nemzetközi és azon belül egy nemzetgazdasági és szociális válsággal nézünk szembe. Nemzetgazdasági szinten a munkahelyek megmentése és a vállalkozások támogatása elsődlegesen a kormány feladata, amely sajnos ezen a téren egyelőre szerényen teljesít. Mi magunk létrehoztunk egy felülről nyitott 50 millió forintos alapot az önkormányzati üzlethelyiségeink bérlői, valamint a piaci alapon lakást bérlők megsegítésére. Rendeleti szintre emeltük a méltányosságot, az ügyintézés személyes jelenlét nélkül is bonyolítható, és 15 napon belül a kérelmeket elbíráljuk. Emellett a szociális rendeletünk módosítása is többeknek több támogatást biztosít, mely várhatóan szintén jóval 50 millió feletti összeget jelent. Dolgozóinkat nem bocsátjuk el, fizetésüket biztosítjuk akkor is, ha az érintett intézmény (pl. bölcsőde) be van zárva, vagy a rendezvényszervezők nem tudnak rendezvényt szervezni.  A lehető legtöbb esetben biztosítjuk az otthoni munkavégzés, a home office lehetőségét

Februárban jelentették be a Megbecsülés+ programot, melynek keretében az újpesti nyugdíjasok ötezer forint értékű utalványt kapnak, illetve a Nyárindító+ programot, amely a szociális ágazatban, a bölcsődékben és az óvodákban dolgozóknak jelent a szokásos év végi jutalmon felül plusz kétheti bért. Ezeket a terveket sikerül tartani a rendkívüli körülmények között is?

Szerényebb összeggel ugyan, de várhatóan sikerül megmenteni a „Nyárindító+” programot, azaz hogy a szociális ágazatban, bölcsődékben, óvodákban a szokásos év végi jutalmon felül évközben is biztosítsuk az anyagi elismerését a dolgozóknak. Az élelmiszerárak igencsak megugrottak az elmúlt időszakban, nehéz helyzetbe hozva ezzel a nyugdíjasokat. Ezért a kormány ígéreteivel szemben mi már az idén is tettekkel segítünk. Megtartjuk a Megbecsülés+ programot, azaz közel 25 ezer nyugdíjas számára biztosítunk 5000 Ft-os vásárlási utalványt, mintegy 125 millió forintos összegben. A járványügyi helyzet függvénye, hogy mikor és milyen formában tudjuk ezt odaadni.

A járvánnyal érintett intézkedéseken túl zajlanak-e egyéb munkálatok az önkormányzatnál, vagy megállt az élet?

A munkálatok előkészítései folyamatosan zajlanak. Több mint 300 millió forintot biztosítunk intézményeink felújítására, számos közterület, park rehabilitációja is tervben van. A Szent István téren, a murvás terület helyén Zöld Városközpontot hozunk létre. Megvalósul a Multisport Bázis építése is. A részletekről a későbbiekben folyamatosan tájékoztatást nyújtunk. Reményeink szerint az év második felében láthatóak lesznek a megkezdett munkálatok. A Városgondnokság Kft. sem tétlenkedik: 500 darab fát ültettek már ki, ez a program ősszel folytatódik, terveink szerint évi 1500 fa ültetésével. Várhatóan szintén ősszel megkezdődik a káposztásmegyei parkerdő megvalósítása is a vasút és a 14-es villamos közötti területen. Ha a járványügyi helyzet lehetővé teszi, május-júniusban 74 ezer darab egynyári virágot ültetünk ki. Nemsokára befejeződnek az SZTK klimatizálásának munkálatai és a Nyár utcai óvoda felújítása is zajlik.

Március közepén került napvilágra, hogy az újpesti önkormányzat előző vezetése mintegy 133 millió forintot utalt át egy pénzügyi tanácsadó vállalkozásnak. Déri Tibor úgy nyilatkozott, hogy a céggel kötött szerződés „első és második pillantásra is érdekes, számos kérdést vet fel.” Mik ezek a kérdések?

Számomra az a kérdés, hogy hogyan kaphatott egy úgynevezett pénzügyi tanácsadó cég kb. másfél év alatt több mint 133 millió forintot, amely több mint a 25 ezer újpesti nyugdíjasnak biztosítandó 125 millió forintnyi 5000 Ft-os utalvány összege. A kérdést jelenleg szakértők vizsgálják.

Egy újpesti portál április elején arról írt, hogy az önkormányzat 50 millió forintnyi előleget követel vissza, amelyet az előző vezetés fizetett ki egy cégnek. Mi volt a gond ezzel a kifizetéssel?

Egy 2019. szeptember 20-i megrendelésben nettó 191 millió forintért rendeltek meg rekultivációs munkákat, melyre kifizettek 48,6 millió forint előleget. Az önkormányzat a munkaterületet nem adta át, a megrendelést visszavonta, de a kifizetett előleget a mai napig nem kapta vissza. Ezért ezen összeg behajtása érdekében jogi eljárást kezdeményezett az önkormányzat.  Mindezeket én személy szerint is botrányosnak tartom.