Furcsa építési balesetek, megmagyarázhatatlan meghibásodások, az éj közepén maguktól bekapcsoló tévék, kopogó hangok a lakásokban, árnyalakok a panelházak árnyékában – ilyen és ehhez hasonló esetekről szól a Pozsonyi utcai lakótelep, közkeletű nevén a Szellemtelep különös története.
Fiatal, csinos, ijedt kislány igyekszik hazafelé az egyforma házak tövében. Az éjszaka sötét, az újpesti templom tornya éppen éjfélt üt. A kislánynak eszébe jut, hogy ezekben az utcákban valaha sírok domborodtak és holtak pihentek. Megijed. Szerencsére észrevesz egy férfit, odalopakodik mellé, s csak ennyit mond: „Bácsi, úgy félek, kísérjen már haza!” Mire az idős úr csak ennyit válaszol: „Megértem, én is féltem, amíg éltem.”
Még 1980-ban is hasonló anekdoták keringtek a helyiek körében és az országos sajtóban az 1969 és 1972 között épült lakótelepről. De miért is volt ilyen félelmetes híre ennek a környéknek?
A nyugtalan végső nyughely
A rejtély hátterében egy mára klisésnek mondható fordulat áll: a lakótelep Larsen-Nielsen típusú paneltömbjei egy korábbi sírkert felett magasodnak. Az 1964-es nagy budapesti temetőfelszámolási hullám idején végleg megszüntetett temetkezési hely ráadásul már működése során sem számított a nyugalom szigetének.
Az egykori Apponyi Albert utca, Tél utca, Diófa utca, BUR-vasút és az Esztergom-Budapest vasútvonal töltése által határolt területen 1890-ben, rendezési terv nélkül kezdte meg működését a lakóházakig nyúló temető.
A szabályozatlanság hamar kaotikus állapotokat eredményezett: a felekezeti felparcellázás ellenére a sírok hanyag összevisszaságban, gondozatlanul álltak a városszélen, és csak 1910-re vették körül őket egy hevenyészett léckerítéssel.
A korabeli sajtó szerint addigra a temető már „gazdátlan állatok, a fővárosi razziáktól szétriasztott alakok, munkátlan sihederek és szennyes személyek találkozó-, szórakozó- és vívóhelye” lett, akik néha fényes nappal is kirabolták az arra tévedőket.
A melankolikus környezet és a halál közelsége sok öngyilkost is arra inspirált, hogy itt vessen véget életének. De 1915-ben arra is volt példa, hogy a közeli vasútvonalról egy mozdony kéményéből felszálló szikra fél kilométeres sávban felégette a temető kiszáradt füvét.
A hősök parcellája az egykori Pozsonyi utcai temetőben
A Megyeri temető 1921-es átadása után nem nagyon használták a régi sírkertet, 1945-től pedig már egyáltalán nem temetkeztek ide. A tervszerű felszámolás 1955-ben indult meg, amelynek keretében a földi maradványok jelentős részét átszállították az új köztemetőbe.
A sírok mentek, a szellemek maradtak?
A lakótelep építése ugyanakkor nemcsak az egykori temetőt, de a környék családi házainak jelentős részét is érintette: 1973-ig 1370 tősgyökeres újpesti családnak kellett elhagynia addigi lakóhelyét, közülük pedig nem mindenki kapott helyben új ingatlant. A 17 ezer új lakásba sok, az ottani lakótelep-építések miatt kilakoltatott óbudai család érkezett. De a környéken állítólag nem ők találkoztak először a természetfelettivel.
Az építkezésen dolgozó munkások is furcsa véletlenekre panaszkodtak: gyakoriak voltak az ilyen-olyan meghibásodások és a balesetek. Az éjjeliőr megesküdött, hogy többször felbukkant a közelében egy elsuhanó árny. A szóbeszéd mégsem tántorította el a leendő lakókat attól, hogy birtokba vegyék a frissen épített paneltömböket.
Épül a Pozsonyi utcai óvoda
Az igazán furcsa jelenségek csak ekkor kezdődtek. Eleve rossz ómen volt, hogy az egyik tízemeletesbe hetekig nem lehetett beköltözni, mert egy nyitva hagyott vízcsap öt szintet a használhatatlanságig eláztatott. Arra pedig minden itt élő aggódva figyelt fel, hogy ezt követően épp az a lakás gyulladt ki – több másikat is teljesen kiégetve – amely előzőleg eláztatta a panelt.
Egyesek ütemes kopogásokra, lépkedést idéző zajokra, a régi házak recsegő-ropogó neszire lettek figyelmesek, amelyek végigvándoroltak az emeletes házak falaiban. Voltak, akik a háztartási berendezések váratlan ki- és bekapcsolására panaszkodtak.
Akadt olyan tömb, amelynek állítólag teljes tizedik emeletét le kellett zárni egy időre a rejtélyes égett szagok, erős zajok és a villódzó fények miatt. Sőt, a helyi folklór szerint egyszer egy komplett család pizsamában, az éj közepén menekült rokonaihoz a megmagyarázhatatlan jelenségek elől.
A frissen elkészült házak a ’70-es években
Aki azonban már tapasztalta a szocialista építőipar remek vívmányait, az tudhatja, hogy a panelekben milyen meglepetésekkel képes szolgálni a rosszul bekötött, néha bizony odakozmáló elektromos hálózat, hogyan rogyadoznak a kispórolt anyagú falak. De a fűtésrendszer és a vízvezetékek is tudnak érdekes hangélményekkel szolgálni. Ahogy az akusztika is könnyen megtréfálja a lakókat, dübörgéssé felerősítve a legapróbb neszeket, vagy éppen három szinttel arrébb továbbítva a zajokat.
Ma már nemigen mesélnek kísértetekről a Pozsonyi utcai lakótelepen élők, a legendák elapadásával pedig egyre biztosabbá válik, hogy régen – az éjjeliőr pálinkás üvegéből kiszabadult fantomon kívül – csak egyetlen szellem járta be a panelházak rengetegét: a létező szocializmus meg-megrogyó, zárlatos rémalakja.
(Fotók: Neogrády László Helytörténeti Gyűjtemény)