Drogos volt, és egy szektába is belépett a rendőrökre támadó férfi

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Volt élettársa is a drog miatt adta ki az útját, kisfia félárván maradt.

Valószínűleg szenteste reggelén is drog hatása alatt állt az a férfi, aki az ellene intézkedő rendőrökre támadt. A Blikk megtalálta egykori élettársát, aki a lapnak elmondta: megdöbbent a történteken, mert „Péter nem volt rossz ember”.

Kiderült az is, hogy a férfinak volt élettársa a kábítószer miatt adta ki az útját, ezután költözött vissza Újpestre, édesanyja lakásába, ám a kábítószerezést nem hagyta abba. Az utóbbi időben belépett egy szektába, gyakran hajtogatta, hogy „a Covid elől oda viszi a gyereket”.

A férfi délegyházi ismerősei is elmondták, hogy rettegtek a férfitől, gyakran őrjöngött kábítószer hatása alatt.

Az intézkedésről kiderült, hogy a férfi két golyóval a testében is rátámadt Erikára, aki végül a halálos lövést is leadta rá. A megszúrt rendőrjárőr, Péter már jobban van, a Zsaruellátó nevű Facebook-oldalnak elmondta: segítséggel már pár lépést is meg tud tenni, és már kikerült az intenzív osztályról. Hozzátette: nagyon meghatotta, hogy ennyien szurkolnak a felépüléséért, és a videót is megköszönte, amelyben kollégái gyors gyógyulást kívántak neki.