M. Richárdék drogbuliját kapcsolták le szilveszterkor a rendőrök

, , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Kábítószer birtoklása miatt állították elő M. Richárdot és több társát az egyik Nyugati téri pizzériából szilveszter éjjel, számolt be az ATV nyomán a 24.hu. A cikk szerint tíz embert vittek be a bűnügyi felügyeletben lévő férfihez köthető vendéglátóhelyről.

A BRFK a portálnak elmondta, hogy december 31-én 22 óra 45 perckor a rendőrök Budapest V. kerületében, egy vendéglátóhelyen intézkedtek, ahol tíz ember tartózkodott. Az éttermet 60 napra be is zárták a járványügyi szabályok megsértése miatt.

Hozzátették:

“az ott tartózkodó három nővel és hét férfival szemben szabálysértési eljárás indult. Mivel a helyszínen tapasztaltak alapján valamennyien drogot fogyasztottak, ezért mindannyiukat előállították az V. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer-birtoklás gyanúja miatt hallgatták ki őket gyanúsítottként.”

A 24.hu információi szerint M. Richárd vizeletében kokaint és metamfetamint találtak.

A 2017 májusában történt Dózsa György úti tragédia miatt négy év fogházra ítélt M. Richárdot december közepén helyezték ismét bűnügyi felügyeletbe.

Ez azt jelenti, hogy bár nem kapott nyomkövetőt, engedély nélkül nem hagyhatja el Budapestet és Pest megyét, valamint hetente kétszer jelentkeznie kell a rendőrségen.

A Fővárosi Főügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, mivel “szándékosan és kitartóan semmibe veszi a szabályokat”, emiatt esetében a bűnismétlés valós és fokozott veszélye áll fenn.