Folytatjuk kiscetényi Pállya Celesztin nem mindennapi életének és munkásságának előző cikkünkben elkezdett bemutatását. A polihisztor festőt a Feszty-körkép megalkotásában játszott szerepe után sem hagyta nyugodni az alkotásvágy, az ecsetek és festékek világán túl pedig más horizontok is egyre inkább hívogatni kezdték.
Pállyának 1890-re lett elege a főváros légköréből, és egy nyugodtabb környezetben, az akkoriban még önálló Újpesten talált magának otthont, az akkori Jókai utca 10., később a Tavasz utca 21. szám alatt. A nyugalom azonban nem járt eseménytelenséggel, és az emberek nyelvén kiválóan értő festő hamarosan a város művészi életének egyik központi figurája lett. 1901-ben feleségül vette élete szerelmét, Winkle Etelkát.
1906-ban ismét kiállítást rendezett a Könyves Kálmán Szalonban. Ezt 1911-ben újabb tárlat követte, 1918-ban és 1919-ben a Nemzeti Szalon adott otthont Pállya műveinek, 1922-ben az Ernst Múzeum fogadta be munkáit, 1931-ben ismét visszatért a Műcsarnok falai közé, majd 1932-ben a debreceni Déri Múzeumban kerültek közönség elé a festményei. Hosszú karrierje számos hazai és külföldi díjjal ajándékozta meg, munkái magyar, szerb és német nemesi kúriák és galériák ékeinek számítottak, de műtermében is több száz alkotást őrzött.
Hogy mennyire része lett a város életnek, mi sem jelzi jobban, minthogy 1939. március 29-én, 75. születésnapja alkalmából, Pohl Sándor polgármester támogatásával Újpest díszpolgárává avatták.
Édenkerti viharok
Magánéletében időről időre fellegek gyűltek a feje fölé. Házassága a rajongásig szeretett feleségével 1908-ban a válás határára sodródott. Etelka ugyanis színészi karrierre vágyott, amit férje ellenzett. Októberben a festő karhatalmi erővel hozatta vissza feleségét Újpestre, aki két lányukkal bátyjához szökött Devecserbe. Egy időre külön költöztek, gyermekeiket pedig Celesztin testvére, a szintén festőművész Pállya Károly vette magához.
Utóbbival szintén komoly vitája támadt a művésznek: 1925-ben azzal vádolta meg, hogy visszaél a nevével. A Carolusról Károlyra magyarosított testvér szintén C. Pállya szignóval árulta alkotásait, a már a 60-as éveiben járó polihisztor pedig úgy érezte, ezzel az ő nimbuszát bitorolja. A majd egy évig tartó jogi huzavona végére csak az ügyet tárgyaló bíró sikeres békéltetési kísérlete tett pontot.
A vásznak világán túl
Pállyát hóbortos személyiségnek tartották, mert szinte kizárólag a maga készítette cipőkben és ruhákban járt, sőt még egy autót is barkácsolt magának, amitől később csak azért vált meg, mert nem volt pénze fenntartani. 28 évesen elsőként tette meg velocipéden a Budapest-Kolozsvár távot, és annyira a szívéhez nőtt a biciklizés, hogy még 80 évesen is két keréken járt a fővárosba Újpestről. Kedvelt lovas témáihoz életnagyságú lómodellt faragott, amelyet a legkülönbözőbb pózokba lehetett állítani. Életvitelében már szinte aszkéta volt: mínusz 10 fokban is az udvari lavórban mosdott.
„Csak az tud foglalkoztatni, amit mások nem tudnak megcsinálni. Azért vagyok mechanikus és töröm a fejem mindenféle problémákon. (…) A reneszánsz művészei is tudtak mindent. A specializált ember lelketlen gép. Leonardo da Vinci az ideálom”
– fogalmazott 1932-ben egy interjúban. Útkeresései révén tökéletesítette a Stradivari hegedűk hangzását, ám ennek titkát sohasem fedte fel. A módszer kidolgozásához titokban még játszani is megtanult.
A másik érdeklődési terület, amelyet mintegy magának reformált meg, a repülés volt. Műtermében számtalan légcsavar és repülőgépmodell állt, amelyek Pállya elmondása szerint jóval meghaladták a kor technikáját: több szerkezete már akkor képes lett volna a lebegésre, amikor a mai helikopterek koncepciója még nem terjedt el széles körben. Feltalálói ambíciói elé egyetlen akadály tornyosult: a pénzhiány.
Az út végén
1938-ban megfestette a 70. évébe lépő Horthy Miklós portréját, amelyet nagy ünnepség keretében állítottak ki az újpesti városháza dísztermében. Ez volt az utolsó, visszhangot kiváltó teljesítménye. A hazai művészvilág továbbra is elismeréssel adózott előtte, de Pállya felett érezhetően kezdett eljárni az idő. Ám ez sem szegte kedvét: tovább alkotott, műtermébe pedig sorra jártak a kuriózumra éhes riporterek és műkedvelők.
A második világháború végül Pállyát és családját sem kímélte: Budapest ostromának nélkülözései megviselték, látását fokozatosan elveszítette, a feszültség elmeállapotát is kikezdte. Az újpesti házat bombatalálat érte, a polihisztor szinte teljes életműve a lángok, később a fosztogatók martaléka lett. Ő maga csodával határos módon élte túl a tragédiát. Maradék vagyonából örökösödési viták forgatták ki, feleségével pedig kénytelenek voltak Nagymarosra költözni, nyomorúságos körülmények közé: Pállya Celesztin 1948. január 15-én, egy döngöltpadlós tehénistállóban halt éhen, a pusztulástól megmentett, imádott hegedűi között, még ekkor is rendületlen alkotómunkában.
Újpest 2003-ban állított emléktáblát a tiszteletére, nevét pedig a Pállya Celesztin utca őrzi.