, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Idén is vár a felelős állattartás napján a Rex Állatsziget május 8-án. Az állatparadicsomban bemutatják eddigi legnagyobb dobásukat, a Felelős Állattartás Háza elnevezésű projektjüket.

A patinás alapítvány az elmúlt 30 évben több mint 15.000 kutyát és macskát adott örökbe, közel 18.000 állat ivartalanítását támogatta és mintegy 1,5 millió látogató vett részt oktatási- és családi programjaikon.

Az idén kerek évfordulót ünneplő Rex Állatsziget alapító-vezetője, dr. Király Péter fogadta az Újpesti Napló munkatársait. Az elhivatott állatmentő-állatorvos büszkén mesélt terveiről, amely régóta dédelgetett vágya. Tudniillik áprilisban tették le az alapkövét, s kezdődtek el a Felelős Állattartás Házának munkálatai az állatsziget területén.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Az épület, amit a tervek szerint jövő nyáron adnak át, Európa-szerte egyedülálló lesz. A komplexum már októberre, az állatok világnapjára szerkezetkész állapotban lesz, az engedélyezési eljárásokat követően pedig nyár elején birtokba is vehetik a látogatók.

„Már csak azért is unikális, mivel a felelős állattartás témáját komplexen sehol sem oktatják Magyarországon. Egyfajta érzékenyítést kapnak itt a kisdiákok, hiszen az előadások mellett megismerkedhetnek egy állatmenhely életével is.”

A Felelős Állattartás Házában olyan országos oktatóközpontot létesítenek, ahol a jövő generációi interaktív módon ismerkedhetnek meg az állatok szükségleteivel és a felelős állattartás alapjaival, valamint rendszeres szakmai képzésben részesülhetnek az állattartók.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Az intézmény megépítése a Rex Alapítvány eddigi legnagyobb beruházása lesz, amely hasznos állattartási ismereteket nyújt majd a jövőben az ország minden részéből érkező általános iskolások számára, akik minden bizonnyal felelős állattartókká válnak.

„Nagyon fontos, hogy már egészen kicsi kortól elültessük a gyermekek szívébe azt, hogy miként kell egy állattal bánni: ismerje meg igényeit, szükségleteit.”

A Felelős Állattartás Házában intézményesített keretek között elindíthatják a Felelős Állattartásra Nevelés Nemzeti Programját. Az oktatási épületben kap majd helyet az ország első kutyamúzeuma is, ami a kutyákkal és a kutyatartással kapcsolatos ismereteknek egyedülálló gyűjteménye.

Dr. Király Péter (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

„Az épület két fő részből áll majd: egy nagyszabású, több száz főt befogadó auditóriumot tervezünk, ahol előadásokat tarthatnak. A másik pedig egy diákotthon lesz, ahol diákcsoportokat, állatotthon management tréningeket, továbbképzések résztevőit szállásoljuk el.”

A Felelős Állattartás Háza névre keresztelt oktatóközpontot a Rex Állatsziget területének tóparti peremére álmodták meg, melynek kivitelezését két ütemben tervezik. Elsőként a 100 férőhelyes előadótermet, valamint klubhelyiségeket és büfét is magában foglaló oktatócentrum épül meg.

„Részben lesznek hagyományos szemléltetőeszközök is, például egy kutyacsontváz, de természetesen a zöme a XXI. századnak megfelelően interaktív bemutató lesz.”

Az állattartási-, állatvédelmi, állategészségügyi ismeretek nemzeti szintű közvetítésére jelenleg nem áll rendelkezésre sem állami, sem civil irányítású központi intézmény. Ezt a hiányosságot pótolná a Felelős Állattartás Háza.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Ami a nagyszabású és hiánypótló projekt anyagi feltételeit illeti, a Felelős Állattartás Háza ötszázmillió forintból valósul meg, maga az épületegyüttes körülbelül százötvenmillióba kerül majd, az összeg másik felét a berendezés, és a rendkívül borsos árú digitális eszközök adják. Dr. Király Péter az alapításról szívhez szóló történetet osztott meg.

„A bázis alapját egy neves karmester hagyatéka képezi, aki egyszer nálunk járt az állatszigeten, és megtetszett neki az, amit csinálunk. Azt mondta, nincs utódja, viszont imádja az állatokat, ezért a halála előtt az alapítványunkra hagyta az örökségét. A kutyája máig itt, velünk él.”

Dr. Király Péter (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

A legendás újpesti összefogás az épület megvalósításánál is megmutatkozik, hiszen az épület alapjához a betont egy helyi vállalkozó ajánlotta fel, a betonvasat pedig egy másik újpesti vállalkozótól kapják ajándékba. Ez számunkra nemcsak anyagi segítséget jelent, hanem gesztus és erkölcsi elismerés is a munkánk iránt – tette hozzá a szakmáját tekintve állatorvos, aki számít az 1 százalékok felajánlására is.

„Kitaláltunk egy új lehetőséget is, az úgynevezett téglajegyet. 15 ezer forint befizetésével bárki vehet magának egy kis téglácskát a házban, ami bekerül az épület falába, ezáltal az adományozó szimbolikusan beírta magát az állatvédelem történetébe.”