Veres Amarilla megnyerte élete első Európa-bajnokságát. Az UTE paravívója ezzel kiegészítette pazar éremgyűjteményét, hiszen a paralimpiáról és a világbajnokságról is van már aranyérme. Tokióban párbajtőrben nyert, a varsói kontinens bajnoki címet is ebben a számban szerezte.
Veres Amarilla 1993-ban született Békéscsabán, bal oldalára veleszületett bénulással. 13 évesen kezdett el vívni, akkoriban még az épek között. Később kiderült, hogy betegsége miatt nem veheti fel a versenyt, ezért vívóedzőnek állt, miközben kipróbálta a kerekesszékes vívást és hamarosan már nemzetközi versenyeken is indult. 2016-ban Rióból, az első paralimpiájáról, bronzéremmel érkezett haza.
– Akkor nagyon örültem annak, hogy egyáltalán ott lehettem Brazíliában – kezdte a bajnok. – Ráadásul még érem is került a nyakamba, hiszen a csapattal a dobogó harmadik fokára állhattunk. Egyéniben ötödik lettem, cseppet sem voltam letörve.
Rio de Janeiro után hat bronzérmet nyert a különböző világversenyeken, valamiért nem sikerült előbbre lépnie, pedig a szakemberek, a mesterek szerint mindent tud úgy a párbajtőrben mint a kardvívásban egyaránt.
– 2018 óta Kovács Iván az edzőm párbajtőrben. Nyugodtan kijelenthetem, nélküle nem sikerülhetett volna Tokióban nyernem. Ráadásul én nyertem a küldöttség első aranyát, ez is büszkeséggel töltött el. De, visszatérve az edzőmre, Iván olyan taktikát dolgozott ki, amit ha végre tudok hajtani – állította – senki sem ver meg, még a kínaiak sem. Igaza lett. Egyébként, ahogy lépegettem egyre tovább a versenyen, elkapott egyfajta áramlat, minden felelősség nélkül, csak élveztem, hogy vívok.
Amarilla elmondta, hogy eddig, az Európa-bajnokságokon bronzérmekig jutott – kardban és párbajtőrben egyaránt – most azonban végre a legfényesebb medált akasztották a nyakába Lengyelországban.
– Mindig azt vallottam, hogy fontos a csapatmunka. Így volt ez most is, köszönet a stáb valamennyi tagjának. Most egy picit fújhatok, ilyenkor az ünnepek idején nem annyira feszített a tempó, mint a versenyek közeledtével. Ezzel együtt, nagy szervezést igényel, hogy tudjak rendesen edzeni, hiszen az újpesti klubban nincs párbajtőrvívó az én kategóriámban. Tehát ezért edzek Zuglóban a BVSC-ben, a válogatottnál a sportcsarnokban, és Százhalombattán is gyakorlok. Mondhatom, van bennem kilométer.
Amarilla természetesen megcélozza a párizsi játékokat, hiszen Tokióban „csak” párbajtőrben nyert aranyat, pedig kardban is szeretett volna.
Gergely Gábor