, , , ,
  •  
  •  
  •  

Erkel Tibor emléke előtt hajtottak fejet az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola falán álló emléktáblájánál, január 25-én.

A2017-ben elhunyt művész életútját Dávidné Szabó Melinda, a zeneiskola igazgatója idézte fel beszédében:

„Többek között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető tanára, Erkel-díjas zenei rendező, zongoraművész, pedagógus és Újpest díszpolgára volt.”

Az intézményvezető kitért arra is, hogy Erkel Tibor szoros kapcsolatot ápolt Újpesttel, és különösen a kerület zenei oktatásában játszott fontos szerepet. Többek között ő volt az iskola alapítványának alapító elnöke,

„a magyar kultúra, a magyar zenei élet aktív részeseként pedig örök nyomot hagyott elhivatottsága”.

Dávidné Szabó Melinda (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

Dávidné Szabó Melinda arra is emlékeztetett, hogy Erkel Tibor tanítványai közül számos nemzetközi rangú művész került ki. A jeles művész és oktató élete, pedagógiai, művészi munkássága pedig nem csak az iskola számára jelent mintát:

„A mi feladatunk az ő eszmei örökségének továbbvitele, pedagógiai hitvallásának folytatása az iskola falai között. Munkásságával példát mutatott abból, hogyan érdemes dolgozni és élni.”

(Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

A megemlékezők ezt követően Somogyi Eszter előadásában hallgathattak meg egy nyírségi népdalt, majd a zeneiskola, az önkormányzat, a tankerület, az Újpesti Városvédő Egyesület képviselői és a család helyezték el az emlékezés koszorúit.

*

Erkel Tibor 1934. január 11-én született a Hajdú-Bihar vármegyei Csökmő-Kórósszigeten, Erkel Tibor agrárfőmérnök és Lipták Julianna gyermekeként. 1940–44 között a Svetits Gimnázium és Gyakorló Iskolában tanult Debrecenben, majd 1949-ig a Debreceni Konzervatóriumban tanult. Emellett 1945-től a debreceni Piarista Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. 1949 és 1954 között az Erdei Ferenc Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium diákja volt. 1959-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára járt. 1961-ben kötött házasságot Bognár Mártával; két fiuk született: Erkel András (1962–2014) producer és Erkel László (1965–) díszlet- és jelmeztervező.

Erkel Tibor

1958–63 között a Szegedi Konzervatóriumban tanított zongorát és kamarazenét, majd 1992-ig a Magyar Rádió zenei rendezője volt. 1964-től tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol 1965–70 között csoportvezető-helyettesként, 1969-től pedig zongora tanszékvezetőként dolgozott. 1979 és 1983 között a Művelődési Minisztérium zene- és táncművészeti osztályának vezetője volt. 1992–94 között a Művelődési és Közoktatási Minisztérium színház-, zene- és táncművészeti osztályát vezette. 1996-tól tagja, majd 1999-től igazgatósági tagja volt a MIÉP-nek; a párt színeiben 1998 és 2002 között országgyűlési, 2002 és 2006 között pedig fővárosi közgyűlési képviselő volt.