, ,
  •  
  •  
  •  

Ma még az újpesti lokálpatrióták közül is csak kevesen tudják, hogy ki volt valójában Prém Margit. Tény, hogy életútja kevéssé ismert egykori kedves városában, ahol felnőtt, ahová később is vissza-visszajárt, és ahol a református gyülekezetre hagyta korábbi saját otthonát. Ideje „felfedezni” őt, hiszen iskolavezető pedagógusként, műfordítóként, a két világháború közötti korszak jelentős protestáns alakjaként neve egy lapon említhető a fasori gimnázium legendás tanárával, Rátz tanár úrral, ugyanakkor humanista, embermentő tevékenysége révén rokonítható a Szabó Magda által írt Abigél igazgató alakjával, Torma Gedeonnal is.

Az 1884-ben született Prém Margit kisgyerekként költözött szüleivel előbb az újpesti Erzsébet utca 15. szám alá, majd az Attila utca 118. számú házba. Kitűnő eredménnyel zárta az elemi és polgári iskolát, majd sikeres felvételt nyert az Országos Nőképző Egyesület Tanítóképző Intézetbe. A következő három tanévben tovább képezte magát, és elvégezte a polgári iskola „nyelv – történettudományi szakcsoport tárgyainak magyar és német nyelven való tanítására, továbbá a torna oktatásra jogosító” felsőbb iskolát is. A 21 éves pedagógus a németen kívül angolul, olaszul és franciául is beszélt.

1905 szeptemberétől átvette a református Skót Misszió budapesti, Hold utcai iskolájába szóló tanítói kinevezését, majd két évvel később dr. James McDonald Webstertől, az iskola lelkészétől biztatást kapott, hogy pályázza meg a polgári lányiskolával bővülő intézmény igazgatói állását. A fenntartó edinburgh-i anyaegyház támogatta a pályázatát.

A Skót Misszió – amelynek jelmondata magyarul így szólt: „Hogyan tegyünk jót?” – 1910-ben közadakozásból új, bentlakásos iskolát építtetett a terézvárosi Vörösmarty utcában. Az iskolában magyar nyelven oktattak, emellett színjátszó kör, hangszeres oktatás és tornaklub is működött. A gyerekeket a vakációk alatt nyaralni vitték.

Az 1920-as évektől Prém Margit a tanítás mellett szakmai utakat tett Európában és műfordítói munkát is végzett. Elsősorban egyházi köteteket és angol gyermekirodalmat fordított.

Prém Margit

Az igazgatónő gyakorta visszajárt Újpestre, rendszeresen látogatta a Szegény Gyermekkórház kis betegeit, előfordult, hogy a szentestét is velük töltötte.

1939-ben az iskola fenntartását átvette a Magyarországi Református Egyház. A vészkorszak idején Prém Margit több száz izraelita lányt vett fel az iskolába, hogy a „Skót” falai között megóvja őket a kirekesztéstől és bántalmazástól. Jane Haininggel, az internátus vezetőjével mindent elkövettek, hogy a diákok számára megteremtsék a béke szigetét. Bár az igazgatónő nyugdíjba vonult, a nyilas hatalomátvétel után Ravasz László püspök arra kérte, hogy térjen vissza, és vezesse tovább a tantestületet.

1944 súlyos tragédiát jelentett az iskola számára. Az épületet bezárták, júliusban Jane Haining, augusztusban Prém Margit hunyt el. A humanista pedagógus egykori Attila utcai háza ma az Újpest-Újvárosi Református Egyházközség temploma. Életútját korabeli dokumentumok és levelek segítségével az Újpesti Helytörténeti Értesítő 2016-2018 közötti számaiban dolgozták fel.

Rojkó Annamária