„A mi különleges viszonyaink ismerete nélkül nem lehetne megérteni, hogyan állhat olyan elszigetelten, magára hagyottan, divattól, felkapottságtól messze elkerülve egy olyan kvalitásos, jó művész, mint Andrejka József (…).” A Képzőművészet című lap 1930-as cikkéből származó idézet megállapítása sajnos élete végéig helytálló maradt Újpest elfeledett szobrászmesterével kapcsolatban, akinek pályája jól bizonyítja, hogy a hazai művészvilágban sem a tehetség, sem a siker nem garantálja az érvényesülést.
Andrejka József 1859. május 2-án született Budapesten. Alsóbb iskoláit a fővárosban végezte, majd a központi mintarajztanoda szobrászati képzésére járt. 1878-ban a mintázó osztály növendékeként arany díjban részesült egy kiállításon. Ezzel hívta fel magára Alexy Károly szobrászmester figyelmét, aki a mentora lett. Ezt követően a Bécsi Képzőművészeti Akadémián, illetve Gastet és Fried műtermeiben tanult.
Andrejka József
1882-ben tért haza Magyarországra, Huszár Adolf meghívására, akinek a budapesti Deák-emlékmű és a debreceni Petőfi-szobor munkálataiban segédkezett. Ebben az évben feleségül vette Gschrey Rózát, majd Újpesten, a Tavasz utcában telepedett le.
Ígéretes indulás
1885-ben a pécsi székesegyház felújításában működött közre, ahol Kiss György tervei alapján alkotta újra a 12 apostol egészalakos szobrait. A következő évben a Központi Táncsics-bizottság őt kérte fel, hogy készítse el Táncsics Mihály bronz mellszobrát, amely első önálló alkotása lett. A művet 1886-ban Ácsteszéren állították fel. 1898-ban szintén ő alkothatta meg Táncsicsnak a Fiumei úti temetőben álló síremlékét.
1886-tól rendszeresen szerepelt a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon kiállításain; 1892-től szobrászatot tanított a budapesti Állami Felső Ipariskolában. Az 1880-as években az épülő Országház szobrain dolgozott: az ő munkáját dicséri a Parlament keleti homlokzatán Fráter György és Zrínyi Miklós, a nyugati homlokzaton pedig I. (Anjou) Mária, II. (Anjou) Károly és Luxemburgi Zsigmond egészalakos ábrázolása.
A Kossuth-mauzóleum pályaterve
Rendszeresen indult a kiegyezés korának szoborpályázatain, amelyeken általában az élmezőnyben végzett, de sosem lett győztes. 1902-ben a Kossuth-mauzóleum és a Vörösmarty-emlékmű, 1904-ben a gróf Andrássy Dénesné-szobor alkotói versenyében maradt alul. 1903-ban ő is előrukkolt egy Erzsébet királynéról mintázott emlékműtervvel, amely végül szintén nem valósult meg.
Újpest életében
Fiatalon szervezőkészségével igyekezett szolgálni otthonát. Előbb tagja, majd 1897-től elnöke és felvirágoztatója lett az Újpesti Dalkörnek. Emellett idővel ő töltötte be az 1903-ban alapított Újpesti Katolikus Kör elnöki tisztét is.
Rövid közéleti szerepet is vállalt az újpesti képviselő-testületben, bár ezzel kapcsolatos munkájáról nem sokat tudni. Az 1900-as évek elején Kardos Brunóval közösen rajz-, festő- és szobrásziskolát alapított, amelynek működését a város támogatta. 1908-ra készült el az újpesti közönség számára legjelentősebb művével: az Egek Királynéja plébániatemplomot díszítő Jézus Krisztus, a magyar szentek, illetve Péter és Pál apostolok szobraival.
Andrejka József a műtermében, 1926-ban
1912-ben a Rafael Céh alapítói között volt, amelynek célja a város festőinek, iparművészeinek és szobrászainak összefogása, illetve népszerűsítése volt. Sajnos a kezdeményezés egy-két éven belül elhalt. Andrejka ezzel kapcsolatban egy interjúban így fogalmazott:
„Dehát csoda-e, ha semmi sem sikerült, amikor a művészek sem értik meg egymást? Hiába próbáltam összehozni azt a 10-20 festőt és szobrászt, tudja Isten, talán féltékenyek egymásra.”
1913-ban a Budapest-környéki Magyar Védőegyesülettel sem tudott sikert aratni, amellyel a fővároson kívüli iparosokat és képzőművészeket próbálta egységbe szervezni.
Pislákoló lángok
A közéleti sikertelenség az alkotómunkájára is rányomta a bélyegét: említésre méltó szobra egészen 1919-ig nem született. A Tanácsköztársaság idején egy tőle szokatlanul modern Táncsics mellszobrot alkotott, amelyet azonban a diktatúra után jobbnak látott a feledés homályába süllyeszteni.
Az 1919-es Táncsics-szobor
A Horthy-korszak kezdete mégis jól indult Andrejka számára: 1922-ben Újpesti Művészegyesület néven rövid időre ismét felélesztette a Rafael Céhet, 1925-ben pedig megalkothatta a tótkomlósi első világháborús emlékművet. 1926-ban a frissen alakult újpesti Horizont Írók és Művészek Klubja örökös tiszteletbeli tagjává választották, 1927-ben pedig a Széchenyi Gyógyfürdő szobrain dolgozhatott. 1934-ben ünnepelte 50 éves szakmai jubileumát, a következő évben pedig a mindszenti templom Szent Imre domborművét adhatta át.
Menekültek című szoborkompozíciója 1936-ból
Hamu alatt
Ezt követően azonban alakja lassan kikopott a művészeti életből. Ugyan továbbra is részt vett kiállításokon, érdemi megrendeléseket már nem kapott. 1936-ban a katedrát is kénytelen volt otthagyni.
Életének erről a szakaszáról szinte semmi információ nem maradt fenn, egy szomorú újsághírt leszámítva: 1943-ban elveszítette feleségét. Az pedig már csak lexikális adat, hogy 1948-ban hagyta hátra a földi világot, már ekkor méltatlan feledésre ítélve.