Átadták a Sándor István Újpest Gyermekeiért Díjakat

, , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Az újpesti Városházán vehették át méltó kitüntetésüket azok a szakemberek, akik magas színvonalú, akár több évtizedes munkájukkal sokat tettek a gyermekekért. Itt díjazták május 18-án azokat a diákokat is, akik kiváló tanulói, sportolói tevékenységgel, vagy közösségi munkájuk alapján rászolgáltak az elismerésre.

Az ünnepség résztvevőit a Himnusz elhangzása után Czigler László alpolgármester köszöntötte. A várostervezésért, közbiztonságért és rendészetért felelős IV. kerületi alpolgármester szavai szerint a díjakkal együtt honorálják azokat az újpesti diákokat, gyermekeket, akik kiváló sport- és tanulmányi eredményeket értek el, továbbá azokat a pedagógusokat is kitüntetik, akik őket nevelték.

„Büszkeséggel tölt el, hogy idén a bőség zavarával küzdöttünk, hiszen állást kellett foglalnunk, kik legyenek a kitüntetettek, a jó és a még jobb jelöltek között. A további elismeréseknek mindössze a jogszabályok szabnak határt”

– fejtette ki az alpolgármester.

A Sándor István Újpest Gyermekeiért Díjat idén öten vehették át. Csaba László Béláné, a Könyves Kálmán Gimnázium intézményvezető-helyettese, Dankainé Szászi Gabriella, a Liget Óvoda titkára, Kornacker Gyuláné, az Erkel Gyula zeneiskola fuvolatanára, Mészáros Miklósné, a Homoktövis Óvoda titkára és Putz-Varga Ilona, az újpesti Viola Óvoda helyettes vezetője.

Újpest Kiváló Tanulója díjat kapott idén Nguyan Van Tamás, az Újpesti Szigeti József Utcai Általános Iskola 8. b osztályos tanulója. Mázsa Marcell Dezső, a Babits Mihály Gimnázium végzőse. Újpest Kiváló Tanulója Díjat kapott Pados Kira, az Újpesti Homoktövis Általános Iskola 8.b osztályos tanulója. Ugyancsak díjazásban részesült Rábai Miklós, az Újpesti Szűcs Sándor Általános Iskola 8.b osztályos tanulója. Szintén kitüntetést vehetett át Szellák Daniella, az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium 11. b osztályos tanulója. Újpest Kiváló Tanulója díjat kapott Zibura Blanka, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium 12. c osztályos tanulója.

Újpest Kiváló Diáksportolója díjat vehetett át Bene Réka Viktória légtornász, az Újpesti Szűcs Sándor Általános Iskola 8. osztályos tanulója, a Légtorna és Légtánc Egyesület sportolója, Kárpáti Árpád Álmos curlinges, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium 10. osztályos tanulója, a Siketek Sport Klubja sportolója. Elismerték Matkovics Lili Sára kenust, a Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium 11.osztályos tanulóját és Matkovics Vanda Zita kenust, a Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium 9. osztályos tanulóját. Ugyancsak díjat vehetett át: Schrődl Emma Klára judós, a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola 6. osztályos tanulója.

Kiváló Diákközösségi Munkáért Díjat vett át: Bucskó Mirella Margit, a Lázár Ervin Általános Iskola 8. évfolyamos tanulója, valamint Csontos Roland, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum 11. évfolyamos tanulója. Mezei Dorka, az Újpesti Homoktövis Általános Iskola 8. évfolyamos tanulója ugyancsak kitüntetésben részesült.