2022. július 9-én hunyt el a magyar labdarúgás egykoron fénylő csillaga, még az ellenfél szurkolóinak is nagy kedvence, akiért érdemes volt kilátogatni a focistadionba, Újpestre vagy éppen egy-egy válogatott mérkőzésre a Népstadionba. Mindenki látni akarta, hogyan táncol a Törő.
A zuglói srác alig volt tizenkettő, amikor a BVSC csapatában elkezdett focizni, majd még tizenévesen az Újpesti Dózsa labdarúgója lett. Azonnal a közönség kedvencévé vált a mokány, szőke srác, nem véletlenül nevezte ismerős és ismeretlen barát – és bocsánat, ellensége sosem volt – Kesének. Még dal is született róla, amit a lila-fehér drukkerek minden mérkőzésen elénekeltek, ha Törőcsik András pályára lépett: „Az Újpest pályán egy csillag ragyog / Törőnek hívják a csillagot, / Az Újpest-tábor kedvence Ő / előre Lilák és Táncolj Törő!”
Törőcsik András már nem a földi pályákon trükközik, nem itt lent kergeti őrületbe az ellenfelek védőit, már nem a Megyeri úton, a Szusza-stadionban kortyolgatja a meccsek szünetében az egykori játszótársakkal a jéghideg kisfröccsöt, hanem ott fent, valamelyik égi grundon passzolgat Pelévél, Maradonával, Albert Flórival vagy éppen Puskás Öcsivel. Dekáznak, trükköznek, még az angyalok is megkönnyezik őket.
Nagy László, az Újpest olimpiai bajnok labdarúgója is szeretettel emlékszik Törőre.
– Fantasztikus játékos volt, és egy tündéri ember. Nagyszerű barát, zseniális labdarúgó. Kevesen mondhatják el magukról, hogy miatta és csak miatta ezrek zarándokoltak ki a stadionba, hogy láthassák cseleit, lövéseit, passzait és góljait. Igazi közönségcsalogató futballista volt. Sajnos, és most már késő az okokat sorolni, nem tudta befutni azt a pályát, amire képes lehetett volna.
Nagy Antal, a Honvéd csapatkapitánya számtalan mérkőzésen találkozott Törőcsik Andrással, a válogatottban csapattársként és ellenfélként egyaránt.
– Azt mindenki tudja róla, hogy olyan futballista volt, mint csak nagyon kevesen ezen a Földön. Elég csak annyit mondani róla, hogy Törő egy zseni volt, akivel öröm volt együtt lenni a pályán, még akkor is, ha más színű dresszben focizott az ellenfélnél. Andris nem „zongoracipelő” volt a csapatban, ő volt a zseniális zongoravirtuóz. Muzsikált amint hozzá került a labda, és ha már zene, akkor elkezdett táncolni, ameddig csak bírta. Azt viszont kevesebben tudják Andrisról, hogy a világ legaranyosabb sráca volt, egy örök gyerek, akit csak szeretni lehetett. Sajnos az élete félrecsúszott, de erről majd máskor illene beszélni.
Dunai Antal az Újpest egykori gólvágója röviden fogalmazott: a legnagyobbak közé való volt.
– Azon szerencsés emberek közé sorolom magam, akik játszhattak vele egy csapatban. Nem kellett sasszem ahhoz, hogy észrevegye bárki, hogy Törő született tehetség volt és olyan adottságokkal bírt, ami csak nagyon keveseknek adatik meg. András nem a könyvekből tanulta meg a labdarúgást, neki a zsigereiben volt a futball. Egy darabig ki is aknázta, de sajnos bebizonyosodott, hogy csak a „táncolj Törőből” nem lehet megélni. Nagy kár, hogy nem vigyáztak rá, nem óvtuk eléggé! De, sajnos ő maga sem…
GG