Az utókor szinte teljesen elfeledte az egykor Újpesten működött Phöbus FC-t, mely az 1930-as években az Újpest FC-hez hasonlóan az első osztályú futballbajnokságban versenyzett. Az áramfejlesztéssel- és szolgáltatással foglalkozó Phöbus Rt. csapataként létrehozott (hivatalosan amatőrként működő) egyesület kispadján egy tragikus sorsú újpesti legenda foglalt helyet.
Barna Sándor, a Phöbus FC vezére.
Az 1905-ben alapított Villamos Vállalatok Részvénytársasága három évvel később vette fel a Phöbus Villamos Vállalatok Rt. nevet, amikor a cég elnyerte a Vác-Budapest-Gödöllő helyiérdekű vasút elektromos ellátásának feladatát. Ekkor kezdték el építeni és 1910-ben fejezték be Újpest és Rákospalota-Istvántelek határán a vállalat masszív erőművét (ma Újpesti Erőmű néven üzemel), melyre nagy szükség volt, a Phöbus ugyanis az említett vasútvonal mellett Újpest, Rákospalota és más Budapest környéki kisvárosok, illetve a fővárosi pályaudvarok közvilágítását is biztosította.
A Phöbus a következő évtizedekben masszívan terjeszkedett tovább, az 1930-as évek elején már egyebek mellett Cinkota, Mátyásföld, Pestújhely, Pécel, de még Kőbánya egyes részeinek is ők szolgáltatták az áramot. Ekkoriban ötlött fel a Villamossági Tröszt központi cégjegyzője, a kiváló sportszervezőként ismert Barna Sándor fejében egy újpesti székhelyű futballcsapat létrehozása a Phöbus égisze alatt; Barna, aki korábban a Budai 11 FC felvirágoztatásáért is felelős volt, úgy gondolta, megfelelő tőkével, elszántsággal és tehetséggel akár a semmiből is felépíthető egy sikeres együttes.
A Phöbus FC az 1932-33-as szezonban mutatkozott be a másodosztályú bajnokságban és azonnal meg is nyerte azt, így a következő idényben már az NB I-ben indulhattak, a legnagyobb magyar klubokkal egy mezőnyben. A kék-sárga színekben pályára lépő csapat hivatalosan amatőr egyesületként működött, a játékosok és a vezetők mindnyájan a vállalat alkalmazásában álltak, a szabályokat azonban lazán kezelték, a Phöbus színeiben számos válogatott labdarúgó − köztük Béky Bertalan, Borsányi „Borcsa” Ferenc, Csikós Gyula, Fekete Jenő és Korányi Lajos − is megfordult. A csapat pályája az Erőműtől gyalog öt percre, a Berlini utcában állt.
Barna, a Phöbus fáradhatatlan vezére az edző személyét sem aprózta el, a korszak egyik legsikeresebb trénerét, a „csodaedzőként” emlegetett Bányai Lajost nyerte meg a csapat kispadjára. A Németországban komoly sikereket elért és négy évig az Újpest edzőjeként is tevékenykedő (neki köszönhetjük a lila-fehérek első és második bajnoki aranyát) Bányai 1932-ben nyugdíjba vonult és fűszerüzletet nyitott Újpesten, azonban hamar ráunt a „futballmentes életre” és a következő évben kapva kapott Barna ajánlatán.
Bányainak köszönhetően, aki híres volt arról, hogy minden rábízott csapatból a százszázalékos maximumot hozta ki, a Phöbus gyors szárnyalásba kezdett, 1936-ban és 1937-ben egymás után a három hazai „óriás” klub − Ferencváros, Hungária (MTK), Újpest − mögött a negyedik helyen végzett a bajnokságban. A meglepő sikereket egyesek cinikusan fogadták: „Könnyű a Phöbusnak, vállalat van mögötte!” − panaszkodott egy Kispest-szurkoló egy 1936-os Phöbus elleni meccsen a Színházi Élet riporterének. Az Újpest és a Phöbus ugyanakkor kölcsönösen tisztelte egymást, a két egyesület szurkolói a „mi, újpestiek tartsunk össze” jelmondat szellemében kijártak egymás meccseire és drukkoltak egymás csapatának.
Borsányi “Borcsa” Ferenc megszerzi a labdát.
Barna és Bányai következő nagy ötlete az angol WM-felállás meghonosítása lett volna („W alakú csatársor kullancs-középfedezettel és inkább támadó szélső fedezetekkel”) 1939 tavaszán, mellyel a Phöbus kísérletezett idehaza először, a politika azonban közbeszólt és megpecsételte a csapat sorsát. A májusban bevezetett zsidótörvények értelmében a „nem keresztény és nem nemzeti érzelmű” Bányai kénytelen volt feladni állását, Barna viszont nem tudta a zseniális tréner nélkül elképzelni a Phöbust, ezért inkább visszavonta a nevezést a bajnokságban és feloszlatta a csapatot. Bányai Lajost és feleségét 1944-ben több ezer újpesti zsidóval együtt koncentrációs táborba deportálták, ahonnét nem tértek haza.
A második világháború utáni időszakban a Phöbus (ekkor már Phöbus Sportegyesület néven) csak az NB II déli csoportjában tudott pályára lépni, ahol a legjobb eredménye egy nyolcadik hely volt. 1950-ben, Újpest Budapesthez csatolásakor a Phöbust beolvasztották a XIII. kerületi (mára szintén megszűnt) Elektromos MSE csapatába, ezzel véget ért a csapat története. A Phöbus mellett más amatőr labdarúgócsapatok is működtek Újpesten, például a bőripari dolgozók által alapított Újpesti Törekvés SE, mely több mint negyvenéves (1908-1950) működése alatt csupán kétszer, az 1919-20-as és az 1923-24-es idényben szerepelhetett az első osztályban.
Rudolf Dániel