Múltidéző: Az Istvántelki Járműjavító Főműhely

, ,
  •  
  •  
  •  

Az Istvántelki Járműjavító Főműhely több mint egy évszázadon át a magyar vasút egyik meghatározó központja volt, ahol gőzmozdonyok és szerelvények ezreit javították és tartották üzemben. A hajdani hatalmas csarnokok és műhelyek ma már egyszerre őrzik a vasúttörténet dicső múltját és a hanyatlás nyomait, miközben egy részükben ma a magyar vasút legmodernebb motorvonatainak karbantartása zajlik.

Istvántelek 1950 óta tartozik csak Újpesthez, a terület vasúttörténeti jelentősége azonban jóval korábbra nyúlik vissza. A MÁV 1901-ben vásárolta meg a területet gróf Károlyi Sándortól, mivel itt megfelelő méretű szabad terület állt rendelkezésre, ráadásul a Nyugati pályaudvar közelsége is ideálisnak bizonyult egy, az akkori korban korszerű vasúti karbantartóközpont kialakításához. Itt épült fel tehát az Istvántelki Járműjavító Főműhely, amely hamarosan az ország egyik legfontosabb vasúti javítóbázisává vált.

A nagyszabású beruházás keretében 1902-ben kezdődött meg a vágányhálózat, valamint a műhelycsarnokok építése. Az első évben készült el a kocsiszerelő és az esztergaműhely, előbbi a maga 24 ezer négyzetméteres alapterületével akkoriban Budapest legnagyobb ipari épületének számított. Egy évvel később átadták a mozdonyszerelő műhelyt is, amely több mint 20 ezer négyzetméteren, 82 mozdonyállással működött.
Az 1901 és 1905 között, mintegy 450 ezer négyzetméteren kiépült istvántelki üzem elsősorban gőzmozdonyok és teherkocsik javítására specializálódott, és évtizedeken át meghatározó szerepet töltött be a magyar vasúti közlekedés működésében. Az első világháború idején a főműhely szerepe tovább erősödött. A megnövekedett igények miatt saját áramfejlesztő teleppel, olajgázgyárral és korszerűbb vízellátó rendszerrel bővítették az üzemet, emellett felújították és kibővítették a villamos műhelyt is.

A második világháborút követően, 1950-ben az üzem a Landler Jenő Járműjavító nevet kapta, ám a gőzmozdonyok fokozatos háttérbe szorulásával jelentősége is lassan csökkenni kezdett. Az évtizedek során folyamatos leépítések zajlottak. Felmerült ugyan az a terv, hogy az Északi Járműjavító feladatait Istvántelek vegye át, ezt azonban végül nem valósították meg.

1984-ben Magyarországon hivatalosan is véget ért a gőzösüzem korszaka, majd 1990-ben az üzem visszakapta eredeti nevét. Ekkorra Istvántelek már végleg elveszítette korábbi főműhelyi szerepét. A gőzmozdonyok azonban nem tűntek el teljesen, a területen ma is működik a Gőzösműhely, ahol a történelmi gőzmozdonyok javítását és karbantartását végzik.

Szellempályaudvar, ahol a múlt és a korszerű jelen találkozik

Az istvántelki főműhely ma egyszerre idézi a magyar vasút dicső múltját és mutatja annak modern jelenét. A MÁV egykori vezérigazgatójának 1984-es döntése alapján az egyik csarnokban kezdték el összegyűjteni és tárolni a forgalomból kivont vasúti járművek egy-egy példányát műemléki megőrzés céljából. A területen ma közel száz restaurálásra váró, műemléki védettségű vasúti jármű található, köztük gőzmozdonyok, személy- és teherkocsik.

A hajdani főműhely egy része azonban mára igazi szellempályaudvarrá változott. Bár a járművek jelentős része műemléki védelem alatt áll, az egykor nyüzsgő csarnokokat sok helyen benőtte a gaz, a rozsdásodó szerelvényeket pedig lassan visszahódítja a természet. A vasutas korszakból ma már csupán néhány működő részleg maradt meg, köztük a motorkocsi-szín és a legendás Gőzösműhely.

Nem véletlen, hogy a helyszín nemcsak a vasútbarátok, hanem az urbex-rajongók, vagyis elhagyatott épületeket és pusztuló ipari helyszíneket felkutató fotósok és felfedezők egyik legismertebb célpontjává vált. A graffitikkel borított vagonok, a benőtt sínek és az omladozó csarnokok különös, posztapokaliptikus hangulatot árasztanak.

Miközben az egyik oldalon a múlt rozsdás emlékei sorakoznak, a főműhely másik része ma is fontos szerepet tölt be a magyar vasút életében. A felújított csarnokokban ugyanis a MÁV legkorszerűbb motorvonatait tartják karban, az itt honosított járművek mellett a Stadler FLIRT szerelvények és 2020 óta pedig a Stadler KISS motorvonatok szervizelése és javítása is Istvántelken zajlik. Így válik a terület egyszerre a magyar vasúttörténet élő emlékhelyévé és a modern vasúti közlekedés egyik fontos központjává.

Képek forrása: MÁV-csoport, Fortepan, Közlekedési Múzeum

SZFM