Újpest mecénása hét hónapot töltött a láger poklában

, , , , ,
  •  
  •  
  •  

A 152 éve, 1872. január 27-én született és 72 éve, 1952. január 18-án elhunyt Aschner Lipót kereskedősegédből lett a 20. század első felének egyik legjelentősebb magyar üzletembere, az izzógyártás- és fejlesztés hazai felvirágoztatója és Újpest, különösen az újpesti sport egyik legfontosabb mecénása. Származása miatt a vészkorszakban mégis elhurcolták, náci koncentrációs táborban végzett kényszermunkát, hazatérése után pedig mindene odalett.

Korának leginnovatívabb üzletembere volt

Aschner Lipót (1872-1952), a Tungsram atyja

A kilencgyermekes felvidéki zsidó családban született Aschner Lipót − aki sohasem titkolta, hogy csupán négy polgári osztályt, majd egy kereskedelmi tanfolyamot végzett, sosem szerzett diplomát − húszévesen került az Egger Bernát és Társa elektronikai cég (a későbbi Egyesült Izzó) újpesti gyárába kereskedelmi tisztviselőként. A legenda szerint egy barátja ajánlotta be a céghez, hálából, amiért még Pozsonyban kölcsönadta neki a kabátját, hogy Budapestre utazhasson a téli hidegben. Hat évtizeden keresztül dolgozott a vállalatnál, ahol 1918-ban kereskedelmi igazgató, 1921-ben vezérigazgató lett.

Aschner hatalmas változásokat hozott a magyar iparosok szemléletmódjában, sikerét elsősorban a tehetségek felkarolásának köszönhette: külföldi mintára kutatólaboratóriumot hozott létre a gyárban, ahol nemzetközi hírű tudósokat alkalmazott, köztük Bródy Imrét, Bay Zoltánt és Simonyi Károlyt. A folyamatos innovációnak köszönhetően a cég modern multinacionális nagyvállalattá fejlődött, Tungsram márkanéven (ezt az elnevezést is Aschner találta ki a volfrám angol és német nevének keresztezéséből) egy nemzetközi kartell része lett.

A vezérigazgató igazi újpesti lokálpatriótának számított, munkásjóléti intézkedései mellett a helyi sportélet bőkezű patrónusaként is hírnévre tett szert, 1921-től 13 éven keresztül szolgált az Újpesti Torna Egylet elnökeként. Már regnálásának első évében felkérte Hajós Alfréd építészt, hogy tervezze meg a Megyeri úti labdarúgó-stadiont, 1938-ban pedig megnyitották a Tungsram-uszodát is. Nem véletlen, hogy ez az időszak az újpesti futball- és sportélet igazi aranykorának számít.

Nem szállt felt az Amerikába tartó hajóra

Hiába azonban a nemzetközi hírnév és a mai szemmel is hihetetlen üzleti sikerek, Aschner Lipótot sem kímélte a szélsőjobboldalra tolódás és a fokozódó antiszemitizmus. Az 1939 májusában érvénybe lépett második zsidótörvény 12 százalékban határozta meg az ipari- és kereskedelmi vállalatoknál alkalmazásba vehető zsidók arányát. A Tungsram, mely ekkor már több mint 25 millió darab izzólámpát gyártott és megelőzte tőkében a Philips vállalatot, nem bocsátotta el zsidó származású dolgozóit, inkább új állásokat hirdetett nem zsidók számára, így hozva létre a „megfelelő” arányt.

Aschner jól tájékozott, művelt üzletemberként tisztában volt a nemzetközi helyzettel − írja Aki a korát megelőzte című monográfiájában Rojkó Annamária helytörténész −, tudta, semmi jóra nem számíthat a következő években. 1939-ben azt tervezte, Amerikába utazik és megnézi a New York-i világkiállítást. Vásárolt egy jegyet az Atlanti-óceánt átszelő Queen Mary gőzhajóra, azonban végül lemondta az utat, attól tartva, később nem tud majd hazatérni. A Queen Mary 1939. szeptember 1-én indult el New York felé, épp azon a napon, amikor a náci Németország megtámadta Lengyelországot és kitört a második világháború.

1942 tavaszán a Tungsram alkalmazottjai közül 150 munkást és mérnököt vonultattak be munkaszolgálatra, zsidókat, antifasisztákat és a szociáldemokrata párt tagjait; a vezérigazgató életkora miatt mentesült a behívás alól. Egy évvel később Németország hadimegrendelést kívánt adni a vállalatnak, a cég vezetői azonban az ismeretlen gyártótechnológiára és az üzem túltelítettségére hivatkozva visszakoztak − ekkor még megtehették. Minden megváltozott, amikor 1944. március 19-én Magyarország német megszállás alá került.

Az Egyesült Izzó gyártelepe az 1910-es években.

100 000 svájci frankért váltották ki a lágerből

A 73 éves Aschner Lipótot a Gestapo saját lakásán tartóztatta le, előbb a városparancsnokságra, majd a toloncházba hurcolta, végül március 26-án este az első transzporttal, más neves magyar közéleti személyekkel, értelmiségiekkel és üzletemberekkel együtt a Bécshez közeli oberlanzendorfi lágerbe vitték. Hat héttel később, május 5-én átszállították a Linz melletti, felső-ausztriai Mauthausenbe, mely tábor elsősorban a kőbányájában végzett brutális kényszermunka és az őrök szadizmusa miatt vált hírhedtté.

Aschner sohasem említette leveleiben, feljegyzéseiben, milyen sors jutott neki az alatt a hét hónap alatt, amit a lágerben töltött. Egy régi izzóbeli szakmunkás levele szerint a korábbi vezérigazgató a tábori mosodában dolgozott napi öt deka kenyér fizetségért, egy olasz nyelvű svájci lapban megjelent, Mauthausenről írt beszámoló névtelen szerzője viszont úgy emlékezett, Aschner mezőgazdasági munkát végzett.

A vezérigazgató nélkül maradt Tungsram irányítását Bay Zoltán műszaki- és Jankovich Dénes kereskedelmi igazgató vették át, akik titokban azonnal tárgyalásokba, levelezésbe kezdtek Aschner kiszabadításáról. Kapcsolatba léptek Andreas Ernst Kurt Becher SS-ezredessel, az SS budapesti gazdasági kirendeltségének vezetőjével, aki jelentős kenőpénzekért vállalta, hogy kihozat embereket a lágerből. A cég vezetői egy, a Tungsram A.G. Zürich által rendelkezésre bocsátott 100 000 svájci frank értékű csekket ajánlottak Aschner kiszabadításáért cserébe. A pénz végül a háború viharai és Németország kapitulációja miatt sohasem került német kezekbe.

1944. december 18-án hajnalban Aschnert autóval elszállították Mauthausenből a Kismartontól nem messze, a magyar határ közelében található Szentmargitbányára (osztrák nevén St. Margarethenbe), ahonnét a csekk átadása után azonnal továbbutazott Svájcba. Két nappal később Genfben, a Le Richemond hotelben bérelt szobát, ez lett az otthona a következő három évben. Egy hónappal kiszabadulása után Aschner pénzadományt küldött a caux-i menekülteknek, magyar és lengyel zsidók egy csoportjának, akik vonaton sikeresen Svájcba szöktek és a korábban hotelként működő, Montreux-i Caux-palotában várták a háború végét.

Csak hónapokkal később tudta meg, hogy felesége, Czettel Anna, fia, Aschner Pál, menye és unokája jól vannak és épségben átvészelték a háborút. Annát Bay Zoltán bújtatta, mint „vidéki nagynénjét”, a korábban sikeres teniszező Pált behívták munkaszolgálatra, felesége és kisfia hazaköltöztek a szüleihez a Felvidékre, ahonnét a vidéki zsidóság deportálása előtti utolsó napokban hozták őket vissza Budapestre.

A Gestapo által 1944. decemberében készített felvétel a Mauthausenből kiváltott Aschner Lipótról.

Az Izzó üzemi újságjában sem szerepelt a halálhíre

Eközben a szovjet csapatok „jóvátételként” 700 vagonnyi gépet és felszerelést szállítottak el az újpesti gyárból, szinte teljesen kifosztva azt. Az Egyesült Izzó 1945 decemberében, már a legelső államosítási hullám során állami tulajdonba került, ugyanakkor részvénytársaság maradt, mert csak így tarthatták meg a vállalat külföldi tulajdonait és birtokait. Aschner csak 1947 júliusában tért haza, szovjet garanciával, ezt követően a vállalat ügyvezető igazgatói teendőit látta el. Bay Zoltán visszaemlékezése szerint a kommunista funkcionáriusok „megrögzött vén kapitalistának” látták Aschnert, szakértelmét azonban sohasem kérdőjelezték meg.

Utolsó éveiben az egykor gazdag üzletember szerény körülmények között élt, korábbi vagyonát, ingatlanjait nem kapta vissza, de továbbra is, gyenge egészsége dacára mindennap bejárt dolgozni az újpesti üzembe. Haláláról egyetlen országos lap, de még az Izzó üzemi újságja sem tett említést, temetése csendben zajlott, kevesen kísérték el utolsó útjára a Kozma utcai izraelita temető 3C parcellájába. Egész életében hűséges felesége, Anna fél évvel később követte őt a halálba.

Rudolf Dániel