Megszűnt a Győri Háztartási Keksz gyártása.
Nem az a baj önmagában, hogy egyre-másra tűnnek el a „régi dolgok”, hiszen ez a fejlődés, a haladás velejárója, hanem az, ha a jó dolgok is eltűnnek!
A magyar édesipar nemzetközi hírű volt. És nemcsak a Hatvani-Deutsch idején, hanem még a Kádár-korban is. Akkoriban nem volt háztartás, amelyikben ne lett volna legalább egy zacskó háztartási keksz. Hányszor evett a család – mikor éppen úgy adódott gyermekkoromban – vajas háztartási kekszet vacsorára! Imádtuk! És persze közben jót beszélgettünk. Máig őrzöm a számban az ízét…
És ma már nincs. Nyilván, ebben a pizzás, hamburgeres korban már nincs rá akkora kereslet, hogy érdemes legyen gyártani. Lehet, hogy azok az esti, családi együttlétek sem divat ma már…
Nem vagyok a nosztalgia híve. Nem hiszek a „régen minden jobb volt!” sóhajokban. (Persze tudom, volt, ami jobb volt.) De sajnálom, amikor valami jó elmúlik. Néha kimondottan utálom a „racionalizmus” kényszerpályáit.
Elég öreg vagyok ahhoz, hogy emlékezzek a petróleumlámpa halvány, sárga fényére és büdös szagára. Egy pillanatra sem sajnálom, hogy ma már LED-izzók világítanak a szobánkban. Emlékszem a faszenes vasaló súlyára is, és a kezdetleges villanyvasaló vastag, pamuttal körülvett zsinórjára, melyet olykor hosszabbítónak is használhattunk. De a fene bánja a mostaniakhoz képest.
Viszont ezt a kekszet igazán sajnálom. Ég veled, finom, kicsit édes háztartási keksz! Kár érted…
EJ