A december 6-ra virradó éjjelen a nagyszakállú, piros ruhás Mikulás meglátogatja a családokat és csokit, édességet, kisebb ajándékokat rejt a jó gyerekek ablakba kitett csizmájába, cipőjébe. A Mikulás, más néven Télapó az adventi ünnepkör egyik legnépszerűbb figurája, de honnét ered a hozzá kapcsolódó történet és a hagyományok? Ennek jártunk utána.
Szent Miklós püspök
A Mikulás alakját a keresztény hagyomány a 3-4. században élt Szent Miklós püspökhöz, a keleti egyház egyik legjobban tisztelt és legnépszerűbb szentjéhez köti. Szent Miklós Kr.u. 245 körül látta meg a napvilágot a kisázsiai Patarában; jómódú szüleit még gyerekként elvesztette, ezért egy kolostorban nevelkedett, érsek nagybátyja felügyelete alatt. Felcseperedve maga is a papi hivatást választotta, több mint ötven éven keresztül szolgált a mai Törökország mediterrán partvidékén található Myra városának püspökeként.
Szent Miklóst a hagyomány a szegények pártfogójaként, önzetlen ajándékozójaként tiszteli, ugyanakkor a vele kapcsolatos legendákba valószínűleg több személy alakját gyúrták egybe. A legismertebb történet szerint Miklós püspök városában élt egy szegény ember, aki hozomány hiányában képtelen volt férjhez adni három lányát, akikre így nyilvánosház várt volna. A püspök (aki szüleitől jelentős vagyont örökölt) úgy döntött, segít a családon, de szemérmességből ezt titokban tette: három egymást követő éjszaka (más változatok szerint három egymást követő évben) a sötétség leple alatt egy-egy arannyal teli erszényt tett a szegény ember ablakába. Az egyik verzió úgy tartja, a harmadik éjjel az ablak zárva volt, ezért Miklós püspök felmászott a tetőre és a kéményen át dobta be az aranyat.
Az apa a harmadik alkalommal megleste az adakozót, hogy megköszönje neki a szívélyes ajándékot, de Miklós azt mondta, egyedül Istennek tartoznak köszönettel. Egy másik változat szerint a család a harmadik éjjel kíváncsian leskelődött, ki lehet jószívű adományozójuk, de csak egy elsuhanó vörös kabátot sikerült észrevenniük. A történetnek hamar híre ment, a nép Miklós püspököt „Noel Baba”, vagyis „Ajándékozó Apa” néven kezdte emlegetni.
Innét ered a hagyomány, mely szerint a gyerekek a kitisztított kiscsizmájukat, cipőjüket kiteszik az ablakba és reggel a Mikulás ajándékait találják benne. Szent Miklós Kr.u. 342. december 6-án hunyt el, ezért máig ezen a napon tartják az ünnepét és természetesen Mikulás napját is. Szent Miklós hagyományosan a tengerészek, kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a zálogházak, gyermekek, diákok és a nehéz körülmények között élők, de Magyarországon Kecskemét városának is védőszentje.
A hagyománynak pogány gyökerei is vannak: az északi népek körében népszerű szokásnak számított, hogy az emberek a téli napforduló alkalmából megajándékozták egymást. Odin, Woden szász istenhez hasonlóan ajándékokkal megpakolt szekerén száguldott át az éjszaka égbolton, innen ered a szánon repülő Mikulás motívuma.
Az ajándékosztogató, mosolygós, piros ruhás Mikulás alakja és a köréje épülő hagyományok viszonylag későn, a 19. század második felében jelentek meg Európában és Magyarországon, függetlenül a korábbi Miklós-napi népszokásoktól. A magyar nyelvben használt Mikulás elnevezés a Miklós név szlovák (Mikuláš) változatából ered és az 1870-es években terjedt el. A Télapó elnevezést azonban már ennél korábban használták, Arany János 1850-es Téli vers című költeményében is előfordul (és a városi legendával ellentétben nem a kommunizmus idején magyarították le az orosz Gyed Moroz (“fagy apó”) nevét).
Az európai népeknél a Mikulást kezdetben Szent Miklós attribútumaival, püspöki süveget és palástot viselő, hosszú ősz szakállú öregemberként ábrázolták, az utóbbi száz évben azonban fokozatosan szekularizálódott az ajándékosztó Télapó alakja. Az idehaza elterjedt történet szerint a Mikulás a finn Lappföldön, míg az angolszász „Father Christmas”, vagyis „Karácsony Apó” és Szent Miklós kereszteződéséből kialakult amerikai „Santa Claus” az Északi-sarkon lakik. A pirospozsgás, pocakos, joviális Mikulás alakja szintén az Egyesült Államokból terjedt el világszerte a 20. század első felében, azonban a városi legendával ellentétben nem a Coca-Cola cég marketingszakemberei alkották meg a karaktert és jellegzetes ruházatát.
RD