A legjobb pályamunkákból kiállítást nyitottak, a legjobban teljesítő osztályok pedig terepsétán vehettek részt

  •  
  •  
  •  

16 újpesti általános iskolából több mint 500 alkotás érkezett a Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont által meghirdetett „Tündöklő tavasz” című rajzpályázatra. A pályamunkákat nyolc korosztályra bontva értékelték, és összesen 90 kisdiákot díjaztak. A legjobbnak ítélt alkotásokból ingyenesen látogatható kiállítás nyílt a Lóverseny téri Közösségi Házban, a legjobban teljesítő osztályokat pedig terepsétával jutalmazták a szervezők.

A természet ébredését, színpompás virágokat, fészkükben pihenő madárfiókákat, sőt még tavaszi tündéreket és kismanókat is megörökítettek azok az újpesti általános iskolások, akik részt vettek a Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont által meghirdetett „Tündöklő tavasz” című rajzpályázaton.

A program immár hagyományosnak mondható, hiszen évszakonként változó tematikával ösztönzik alkotásra a gyerekeket. Míg az előző, őszi félévben az „Ezerarcú Ősz” címmel születtek gyönyörű képek, ezúttal a természet megújulása került fókuszba. A pályázatra több mint 500 alkotás érkezett 16 újpesti általános iskolából. A versenyt 8 korosztályban hirdették meg, évfolyamonkénti bontásban, így minden gyermek pályamunkája a saját korcsoportjának megfelelően mérettetett meg.

Minden korosztályban hirdettek első, második és harmadik helyezettet, de emellett évfolyamonként több különdíjat is kiosztottak, így végül összesen 90 újpesti kisdiák részesült valamilyen elismerésben.

A zsűri nem tett különbséget a technikai megvalósítások között, hiszen a gyerekek szabad kezet kaptak a technika megválasztásában, ceruzarajzok, zsírkrétás alkotások, kollázsok, ragasztott képek is születtek.

Az elkészült alkotások közös nevezője a tavaszhoz kötődő témák voltak, virágos rétek, madarak fészkeikben, nyíló növények, tavaszi kertek, kismanók, tündérek és a természet újjászületését bemutató jelenetek.

A díjazottak névre szóló oklevelet vehettek át, valamint egy kis ajándékcsomagot, amelyben színes ceruzák, füzet, csokoládé és egyéb kreatív eszközök kaptak helyet – ezzel is bátorítva őket a további alkotásra.

A részt vevő iskolák is emléklapot kaptak, a kiemelkedően teljesítő osztályokat, úgy, mint az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola 3.a és 4.b osztályát pedig meghívták az „Öko Napok” rendezvényeire, amely további izgalmas programokat kínál a természet és a fenntarthatóság jegyében.

A szervezők a háttérben dolgozó pedagógusok munkáját is elismerték, hiszen néhány felkészítő tanár különdíjat kapott a gyerekekkel végzett áldozatos, inspiráló munkájáért.

Kiállítás a pályamunkákból:

A gyermekek díjazott alkotásaiból nyílt kiállításnak a Lóverseny téri Közösségi Ház ad otthont. A legszínvonalasabb művekből válogatott tárlat egészen október 15-ig ingyenesen megtekinthető nyitvatartási időben.

 

Képek forrása: Lóverseny téri Közösségi Ház