Játékos Tudomány: „Kezedben a jövő!” címmel rendeznek Interaktív kiállítást gyerekeknek a Lóverseny téri Közösségi Házban, a Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont szervezésében.
Napjainkban egyre gyakrabban hallunk arról, hogy megbomlóban van az ökológiai egyensúly, és a levegőt, a talajt, a vizeket, valamint az élővilágot érő káros hatások mind súlyosabb következményekkel járnak. A globális felmelegedés, az élőhelyek pusztulása és a környezetszennyezés együttesen alakítják át a természet működését, miközben egyre kevesebb rovart látunk magunk körül, eltűnik a zümmögés a kertekből és a mezőkről.
A szakértők szerint mindez nem elszigetelt jelenség, hanem annak a jele, hogy az ökoszisztémák egyre nehezebben alkalmazkodnak a gyorsan változó körülményekhez. Éppen ezért különösen fontos, hogy a gyermekeket is olyan szemléletben neveljük, amely a környezet és az élővilág megbecsülésére és védelmére épül, hogy a bolygó a következő nemzedékek számára is élhető maradhasson.

Ebbe a szemléletbe illeszkedik a Játékos Tudomány – „Kezedben a jövő!” című interaktív kiállítás is, amelyet 2026. február 25–28. között rendeznek meg és amely a gyermekek számára érdekes és látványos játékokon keresztül mutatja be a környezettudatosság és a fenntarthatóság alapvető gondolatait.
„Nagyméretű információs paravánokkal, egyedi játékokkal, elgondolkodtató kérdésekkel és cselekvésre ösztönző feladatokkal megismerhetik a levegő, a föld, a víz és az élővilág károsító hatásait és azt, hogy mit tehetünk ezek megóvása érdekében” – olvasható az esemény felhívásában.
A programot továbbá kiegészíti egy tárlatvezetés a „Titokzatos világűr” című gyermekrajz-kiállításon is.
Az interaktív kiállítás a Lóverseny téri Közösségi Házban nyílik meg. 2026. február 25–27. között naponta 9-től 17 óráig, míg február 28-án 10 és 17 óra között lesz látogatható. A programon egyénileg és csoportosan egyaránt lehetőség van részt venni.
Az eseménnyel kapcsolatosan további részletek és bővebb információ erre a linkre kattintva érhető el.
SZFM