„Befektetés a diákok jövőjébe, és ezáltal Újpest jövőjébe is” – így jellemezte az Újpesti Babits Mihály Gimnázium igazgatója az intézmény pedagógusainak idegen nyelvi továbbképzését, melyre az Erasmus-program keretében nyílt lehetőség. Az első sikeres pályázat után a babitsosok második alkalommal is jelentkeztek, ezúttal elsősorban diák- és tanárcsere program megvalósítására. És most is nyertek!
Az első pályázati program sikeres megvalósítása után 2024 októberében nyújtotta be az intézmény szakmai elképzelését az Erasmus-programra. Az elsődleges cél a pedagógusok nyelvi továbbképzése mellett ezúttal a diák- és tanárcsere programok megvalósítása. A babitsosok ezúttal is nyertek, sőt elnyerték az akkreditált Erasmus+ köznevelési intézmény címet is.
Mint ismeretes az Újpesti Babits Mihály Gimnázium 2004-ben nyert első alkalommal az Erasmus-pályázaton. A „Babits TEAM – Tanuljunk Európában, alkalmazzuk mindennapjainkban” című, támogatásra érdemesnek ítélt pályázatával az iskola lehetőséget kapott a pedagógusok idegen nyelvi továbbképzésére, az oktatási módszertani eszköztár bővítésére, továbbá nemzetközi kapcsolatok kiépítésére.
„Célunk pedagógusaink nyelvhasználati kompetenciáinak fejlesztése, valamint korszerű idegennyelvi és természettudományos oktatásmódszertani, IKT- és mentálhigiénés eszköztárunk bővítése volt” – hangsúlyozta az igazgató, aki elmondta azt is, hogy az első pályázat keretében – melynek megvalósítására valamivel több mint 18 ezer eurót nyertek – nyolc pedagógus vett részt a külföldi továbbképzésen. A 2024/2025-ös nevelési évben három pedagógus Spanyolországban fejlesztette spanyol nyelvtudását, emellett élménypedagógiai, kalandpedagógiai, valamint mentálhigiénés módszereket sajátítottak el. Két oktatási szakember Máltára, egy információ- és kommunikációtechnológia szakos pedagógus pedig Ciprusra utazott idegennyelvi és szakmai továbbképzésre. Az iskola két munkatársa Rovinjba utazott, ahol pedagógiai módszertani, illetve Erasmus-pályázati fókuszú továbbképzésen vettek részt.

Fotó: babits-erasmus.webnode.hu
„Mindezzel bővítettük iskolánk nemzetközi kapcsolatait” – hangsúlyozta az igazgató, aki úgy véli, hogy a képzések nem csupán a résztvevők szakmai és nyelvi fejlődését segítették, de a diákok jövőbeni lehetőségeinek bővítéséhez is hozzájárultak.
„A nemzetközi tapasztalatok, a korszerű módszertan és a megerősödő nyelvi kompetenciák mind azt a célt szolgálják, hogy tanulóink nyitott, magabiztos és versenyképes európai polgárokká váljanak. Az Erasmus számunkra befektetés diákjaink jövőjébe – és Újpest jövőjébe is” – mondta Pataki Marianna igazgató.
BK