,
  •  
  •  
  •  

A Kozma suli dekoratőr osztályának munkája díszíti az Ifjúsági Ház falát. A hatalmas, több részből álló kép vegyes technikával, az újrahasznosítás jegyében készült. Minden a diákok munkájának eredménye: a tervezéstől a látványtervek készítésén át egészen a megvalósításig.  A mintegy 5 hónapig tartó munka február elején ért véget.

Az Újpesti Kulturális Központ (ÚKK) egyik intézményegysége az Ifjúsági Ház. Bakos Mónika, az ÚKK ügyvezetője az Újpest Média kérdésére válaszolva elmondta, hogy a projekt alapötlete az volt, hogy az Ifjúsági Ház oldalsó bejáratánál meghúzódó sarkot barátságosabbá, fiatalosabbá szerették volna varázsolni.

Ehhez a megújuláshoz kerestünk és találtunk partnerre a Kozma Lajos Faipari és Kreatív technikum vezetőségében, diákjaiban” – monda Bakos Mónika, akitől megtudtuk, hogy a faldekorációs projektben a 13.c dekoratőr osztály 2. csoportjának végzős tanulói vettek részt. Az úgynevezett „bálnás” képet az Ifjúsági Ház előterében található akvárium inspirálta. A 150×400 cm-es, több darabból álló, fakeretre feszített, plasztikus vászonkép vegyes technikával készült, elsősorban az ÚKK által biztosított anyagok újrahasznosításával.

Az óceán élővilágát bemutató, részben plasztikus kép jóval több mint dekoráció. Mesél is. A formák, élőlények, alakok, jelek Újpest, valamint az intézményben folyó tevékenységek szimbólumai. A közösség ereje, a generációk találkozása, az ismeretterjesztés, a szórakozás, a színház és a szakkörök világa mind-mind felfedezhető benne – ha elég figyelmesen szemléljük” – monda Bakos Mónika.

Az ügyvezetőtől megtudtuk azt is, hogy a projekt 2025. szeptember végétől 2026. február elejéig tartott. A helyszíni felméréstől, a tervezéstől és a látványtervek készítésén át a megvalósításig minden a diákok munkája. A folyamatokat Porkoláb Magdolna festőművész, oktató koordinálta.

Az alkotómunka, ahogyan a diákok megfogalmazták, nem volt könnyű, sok kihívást tartogatott számukra. Bevallásuk szerint rengeteg egyeztetésre, olykor kompromisszumokra és persze sok-sok kitartásra volt szükség. Az elkészült munka darabjai február elején kerültek fel az Ifjúsági Ház falára. A kereteket a korábban leszedett fa falburkolatból készítették az iskola faipari tanulói Lukács Vencel oktató irányításával.

A kép terveinek elkészítéséhez az ÚKK tevékenységét egy tanóra keretében ismerték meg részletesen a diákok Szalai Dorina és Heim Veronika kulturális szervezők jóvoltából, akik az ÚKK részéről tartották a kapcsolatot az iskolával a projekt ideje alatt.

Bízom benne, hogy a faiparisok nemcsak a projektet és ez eredményét, a „bálnás” képet érzik magukénak, hanem most már egy kicsit az Ifjúsági Házat is, ahol a jövőben egyre több eseményen és programon köszönthetjük majd őket!” – mondta Bakos Mónika ügyvezető igazgató.

 

BK