Újabb mérföldkőhöz érkezik a budapesti villamosközlekedés, hiszen februárban több évtizedes szolgálat után búcsút intenek a közforgalomnak a klasszikus, még fel nem újított Tatra T5C5 villamosok. A típus Újpesten is meghatározó volt. A búcsúmenetre 2026. március 14-én kerül sor, amikor a 12-es és a 14-es villamosvonalon is fog közlekedni egy-egy ilyen szerelvény.
2026. február 28-án négy motorkocsi – a 4000-es, 4171-es, 4200-as és 4349-es pályaszámú jármű – a nosztalgiaállományba kerül a Tatra flottából, további két kocsit pedig törölnek az állományból. A döntés egy korszak lezárását jelenti, hiszen a több mint négy évtizeden át meghatározó szerepet betöltő – a felújítási programból kimaradt – „klasszik” Tátrák ezzel lassan eltűnhetnek a mindennapi forgalomból.
A búcsú azonban méltó módon történik. Március folyamán minden szombaton más-más vonalon köszönnek el a hagyományos T5C5-ös szerelvények, elsősorban olyan útvonalakon, ahol a típus évtizedeken át meghatározó volt.

Újpesten 2026. március 14-én a 12-es és a 14-es villamosvonalon egy-egy kétkocsis T5C5-ös szerelvénnyel utazhatnak az érdeklődők.
A Budapesti Közlekedési Vállalat több mint 300 darabos Tatra-flottájából azok a kocsik távoznak most, amelyek kimaradtak a felújítási programból. A háttérben a járműpark folyamatos megújulása áll, hiszen az új CAF villamosok érkezése lehetővé teszi a villamosok kivonását.
A Tatra villamosok azonban nem tűnnek el a fővárosból, a modernizált példányokkal még sokáig utazhatunk majd.
A Tatra villamosok története
A budapesti Tatra villamosok történetének megismeréséhez egészen az 1970-es évek végéig kell visszatekintenünk. Ebben az időszakban a hazai Ganz gyár ugyan gyártott villamosokat, de a Budapesti Közlekedési Vállalat rövid idő alatt, nagy darabszámban akart új villamosokat vásárolni. Ekkor került képbe a csehszlovák ČKD Tatra gyár, amely abban az időben már a világ egyik legnagyobb villamosgyártójának számított. Nevéhez fűződik a világ legnagyobb példányszámban gyártott villamostípusa, a Tatra T3 is. A típusból egy példány – a 1583-as pályaszámú motorkocsi – Brnóból Budapestre érkezett próbafutásra, egy csuklós Tatra villamossal együtt.

A próbák sikeresen zajlottak, és a BKV komolyan fontolóra vette a T3-asok beszerzését. A típus formavilága gömbölydedebb, áramvonalasabb volt a Budapesten megszokott, szögletesebb villamosokhoz képest, ugyanakkor műszakilag megbízható, bevált konstrukciónak számított.
Időközben azonban a gyártó már nem a T3-ast ajánlotta, hanem annak korszerűbb utódját, a Tatra T5 típust. A T3 helyett tehát a T5-ös családot javasolták, és kifejezetten a budapesti viszonyokhoz igazítva megtervezték annak egy altípusát, a Tatra T5C5-öst.

A BKV részéről egy fontos feltétel is megfogalmazódott: a villamosok ne a csehszlovák gyakorlatban elterjedt hagyományos lábpedálos vezérléssel készüljenek, hanem a Budapesten megszokott kézikaros vezérlést kapják meg. Ennek megfelelően a T5C5-ös típus már ezzel a vezérlési rendszerrel érkezett a fővárosba, megalapozva a budapesti Tatra-villamosok több évtizedes történetét.
1978–1984 között összesen 322 darabot gyártottak Budapest számára több ütemben. Az elmúlt évtizedek során a 322 darabos Tatra-flotta létszáma változatlan maradt. Egyetlen példányt sem selejteztek le eddig, még a súlyosan megrongálódott járműveket is helyreállították. A cél egyértelmű volt, a teljes járműállományt üzemképes állapotban megőrizni. Sokak számára ugyanis, akik még emlékeznek a fővárosban közlekedő régi, kéttengelyes villamosok korszakára, ezek a szerelvények jelentették annak idején „az új villamost” Budapesten – a modern közlekedés szimbólumát.

Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy négy-öt évtized alatt a legtöbb járműflotta természetes módon megfogyatkozik. Súlyos balesetek, fődarabhibák vagy gazdaságtalan javítások esetén általában előbb-utóbb akadnak olyan példányok, amelyeket alkatrészforrásként hasznosítanak, majd később selejteznek.
Ezért is különösen érdekes és jelentős fejlemény, hogy most – a felújítási programból kimaradt járművek esetében – mégis a forgalmi kocsiból történő átminősítés és kivonás mellett született döntés.

Érdekesség, hogy a Csehországból egykor tesztpéldányként Budapestre is ellátogató, 1583-as pályaszámú Tatra T3-as brnói motorkocsi forgalomból történő kivonásának híre is ebben a hónapban, 2026 februárjában érkezett a csehországi nagyvárosból. Az immár 56 éves kocsi 1975 decembere és 1976 januárja között közlekedett a fővárosban és ez idő alatt a néhai Újpest kocsiszínhez tartozott.

Képek forrása: Fortepan, BKV, BKK
SZFM