Július 1-je, Semmelweis Ignác születésnapja 1992 óta hivatalosan a magyar egészségügy napja. Ezen a napon azokat ünnepeljük, akik nap mint nap az emberek gyógyulásáért dolgoznak: az orvosokat, ápolókat, asszisztenseket, laboránsokat és minden egészségügyi szakembert, akik nélkül az ellátórendszer nem működhetne.
Ezen a napon emlékezünk az 1818-ban született Semmelweis Ignácra, az „anyák megmentőjére”, aki munkásságával meghatározó szerepet játszott a gyermekágyi láz okának felismerésében és visszaszorításában. Július első napja Semmelweis-nap, a magyar egészségügy napja, amit 1992 óta ünnepelnek Magyarországon, 2011 óta pedig munkaszüneti nap az egészségügyi dolgozók számára. Így július elsején, szerdán sok egészségügyi szolgáltatás nem lesz elérhető. A munkaszüneti nap nemcsak a patikákat, háziorvosi rendelőket érinti, hanem szakrendelőket, fogászatokat, védőnői szolgálatokat is. A folyamatos egészségügyi ellátást július első napján ügyeleti rend szerint biztosítják.
Semmelweis Ignác 1818. július 1-jén született Budán. Apja kívánságára 1837-ben a bécsi jogi karra iratkozott be, de egy évvel később már az orvosi kar hallgatója volt. 1844-ben doktorált, 1846-ban sebészdoktori és szülészmesteri oklevelet szerzett.
Johann Klein professzor bécsi szülészeti klinikáján tanársegédként szinte naponta szembesült a halállal végződő gyermekágyi lázas esetekkel, és felfigyelt arra, hogy az otthoni szülések során és a szegényeknek fenntartott klinikán sokkal kevesebb a halálos áldozat, holott a szüléseket doktorok helyett szülésznők vezették le. Amikor egy kollégája boncolás közben megsértette kezét és a fertőzésbe belehalt, a boncolási jegyzőkönyvet olvasva tűnt fel neki, hogy az teljesen egybevág a gyermekágyi lázban meghalt anyák leleteivel. Nem a vérmérgezés tényének felismerése volt az igazán nagy teljesítmény, hanem annak megértése, hogy a boncnok kezén ott van a fertőző anyag, csak seb kell hozzá, hogy a vérpályába jusson, márpedig seb minden szülő nő testén található.
Fotó:nlc.hu
Semmelweis volt az első, aki észrevette, hogy a gyermekágyi láz nem önálló kór, hanem olyan fertőzés következménye, amelyet az orvos keze terjeszt. Ezért a hozzá beosztott orvosoknak előírta, hogy mielőtt a beteghez érnének, erős fertőtlenítő szerrel – klórmeszes vízzel – hosszú ideig, alaposan mossanak kezet. Ezzel nagyon sok ellenséget szerzett, mert kollégáit mélységesen sértette a feltételezés, hogy ők okozzák a betegek halálát. A módszer azonban működött, a gyermekágyi láz előfordulása Semmelweis osztályán 18 százalékról alig két százalékra csökkent. Semmelweis felfedezését nem publikálta, inkább levelekkel árasztotta el Európa szülészeit, akik közül sokan felháborodva utasították vissza a magyar orvos “zaklatását”.
Az 1848-as forradalmak után a bécsi orvosok a nemzeti érzésre apellálva megszabadultak a “kényelmetlen” magyartól. A csalódott, a támadásokba és áskálódásokba belefáradt Semmelweis 1850 végén Pestre költözött, ahol 1851-ben a Szent Rókus Kórház főorvosának nevezték ki, a vezetése alatt álló intézményben a gyermekágyi láznak szinte nyoma sem maradt. 1855-ben a szülészet és nőgyógyászat professzora lett a Pesti Tudományegyetemen.
A gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéséről csak 1858-ban közölt hosszabb cikksorozatot az Orvosi Hetilapban, 1861-ben adták ki német nyelven monográfiáját A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése címen. Elveit azonban még a legkiválóbb orvosok közül is csak kevesen fogadták el. Utolsó éveiben egyre furcsábban viselkedett, kollégái és felesége szerint magatartásában az elmezavar jelei mutatkoztak. 1865 júliusában ideggyógyintézetbe zárták, ahol augusztus 13-án, negyvenhét éves korában hunyt el.