, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Idén az első nyári terepsétát csütörtök délelőtt rendezték meg Újpesten, amelynek során az érdeklődő gyermekek és szüleik szakmai vezetés mellett fedezhették fel a Teknős tanösvény természeti értékeit. Azoknak sem kell bánkódniuk, akik ezúttal nem tudtak részt venni, hiszen a nyár folyamán még három alkalommal csatlakozhatnak a terepsétákhoz.

Július 2-án rendezték meg az idei első nyári terepsétát, amelyről dr. Kriskáné Gánóczy Anitával beszélgettünk. A Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont szervezésében megvalósuló terepsétákon a gyerekek szakértő vezetéssel fedezhetik fel Újpest és környékének különleges élőhelyeit, miközben közelebbről is megismerhetik a helyi élővilágot.

A közel 900 méter hosszú tanösvényen a csütörtöki terepséta során teknősöket és tőkés récéket is megfigyelhettek természetes élőhelyükön. A tanösvény több kilátóval is rendelkezik, ahol a gyerekek játékos ügyességi feladatokat oldottak meg. A kirándulás egyik különleges élménye volt, hogy testközelből láthatták a védett tőzegpáfrányt is, amely a terület egyik értékes növényritkasága.

A nyári terepséták célja, hogy az újpesti gyerekek szüleikkel és nagyszüleikkel együtt közelebbről is megismerjék Újpest természeti értékeit, miközben élményekkel teli, közös kikapcsolódásban lehet részük.

Július 9. – Szilas-patak élővilága

Nem kell csüggedniük azoknak sem, akik a mostani alkalomról lemaradtak, hiszen július 9-én 9:30 és 11:30 között újabb terepséta várja az érdeklődőket, amely ezúttal a Szilas-patak élővilágát mutatja majd be.

A program során a gyermekeknek érdemes vízicipőt vagy gumicsizmát hozniuk, hiszen a patak élővilágát testközelből fedezhetik fel. A résztvevők különféle vízi rovarokat és apró élőlényeket gyűjtenek be, amelyeket bogárnéző segítségével figyelnek meg, majd a vizsgálatot követően természetesen visszaengednek a patakba.

A Szilas-patak menti terepsétát követően a gyerekek a Levendulaparkba látogatnak, ahol szintén bogárnézővel figyelhetik meg a levendulák közötti beporzó rovarokat.

Július 16. – Farkaserdő élővilága

Az idei nyár harmadik terepsétájára július 16-án kerül sor, amikor az érdeklődők a Farkaserdő élővilágát fedezhetik fel. A program során ismét lesz bogárnézős vizsgálat, emellett a résztvevők megismerkedhetnek az erdő növény- és állatvilágával, valamint közelebbről is megfigyelhetik az ott élő apró élőlényeket. A program tehát remek lehetőséget kínál arra, hogy a résztvevők testközelből fedezzék fel a Farkaserdő gazdag élővilágát és megismerjék annak legapróbb lakóit is.

Július 23. – Csömöri-patak élővilága

Az idei nyár negyedik terepsétájára július 23-án kerül sor, amikor az érdeklődők a Csömöri-patak élővilágát fedezhetik fel. A résztvevők az 30-as autóbusz végállomásánál találkoznak, és a szervezők ezúttal is azt javasolják, hogy mindenki hozzon magával vízicipőt vagy gumicsizmát, hiszen a program során a patakban is közlekednek majd.

Akinek van otthon, annak érdemes lehet lepkehálót vagy akváriumhálót is vinni, továbbá a terepséta egyes szakaszain pedig zseblámpa vagy fejlámpa is hasznos lehet, mivel a résztvevők a patak fedett szakaszába is betekinthetnek. A program során pedig nemcsak a Csömöri-patak, hanem a Mogyoródi-patak élővilágával is megismerkedhetnek.

A terepsétákra óvodás és általános iskolás gyerekeket várnak szüleikkel, nagyszüleikkel együtt. A részvételi díj: 1000 Ft. Fontos tudni, hogy esős idő vagy extrém hőség esetén sem marad el a program, hiszen a résztvevőket Öko Kuckó foglalkozással várják majd, ez esetben a Lóverseny téri Közösségi Házban. Jelentkezni a kriska.anita@ujkk.hu címen, vagy a 06-70-476-9080 telefonszámon lehet.

A terepsétákra szeretettel várnak minden érdeklődőt, aki szakmai vezetés kíséretében szeretné megismerni Újpest természeti értékeit és természetes élőhelyeit.

Kép forrása: Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont

SZFM