,
  •  
  •  
  •  

Újpest szépen, láthatóan fejlődik, és nemcsak infrastrukturálisan, hanem Újpest lelkével is törődve, az itt élők igényeit szem előtt tartva, különböző programok, rendezvények és lehetőségek megteremtésével az újpestiek számára. Ahogy dr. Trippon Norbert fogalmaz: „Újpest nemcsak egy város, hanem az otthonunk, ahova mindig hazahúz a szívünk, járjunk bárhol a nagyvilágban. Újpest pártján állni azt jelenti, hogy az itt élők, az újpesti polgárok igényeire és szükségleteire próbálunk koncentrálni, lehetőségeinkhez mérten segíteni, fejleszteni.”

Tai chi a Főtér-parkban, saját súlyos edzések a nyílt fitnesztereken, Lokálpatrióta Klub, szúnyoglárva-irtó tabletta osztás, csak néhány azok közül az új lehetőségek közül, amiket az elmúlt időszakban indított útjára, vagy valósított meg Újpest Önkormányzata.

Valamennyi kezdeményezésünk, ötletünk lényege az, hogy a helyieknek segítséget nyújtsunk. Azt érzem, látom, tapasztalom, ahogy városunk utcáin sétálok, beszélgetek az emberekkel, hogy a város fejlesztése mellett már szükség van valami másra is. Az emberek szeretik az elképzeléseinket, a cselekvéseinket, örülnek az új parkoknak, a sportpályák felújításának, az intézményi fejlesztéseknek, óvodák szigeteléseinek és nyílászáró cseréinek, útfelújításoknak, de már másra is szükségük van: a közösség erősítésére, a kapcsolódási lehetőségek megteremtésére. Éppen ezért tartom fontosnak azt, hogy nagyobb hangsúlyt fektessünk a kisebb, helyi programokra, eseményekre, lehetőségekre, amik hozzájárulnak a mindennapi testi-lelki egészséghez. Újpesten eddig is számos eseményt, kikapcsolódási lehetőséget szerveztünk az itt élőknek. Gondoljunk csak a Városnapokra, a BorVíkendre, a Régi Idők Gyereknapjára, a hagyományos sporteseményeinkre. Ezeket mind-mind szeretik és várják az újpestiek. De most úgy éreztük, bővítenünk kell a lehetőségeket.

Pont ebből az elgondolásból indult útjára a tai chi a Főtér-parkban, melyen első alkalommal 150 ember vett részt, és a lelkesedés azóta sem csökkent. De szintén nagyon sok újpestit érdekelt az ingyenes, edző segítségével tartott saját súlyos edzések a nyílt fitnesztereken, illetve több mint kétszázan vettek részt az első Lokálpatrióta Klubon is, mely kifejezetten olyan témákra, problémákra és élethelyzetekre koncentrál, amikkel nap mint nap találkozunk az életünk során. Nem véletlenül volt az első alkalom előadója a sokak által ismert Szabó Péter motivációs tréner.

Minden kezdeményezésünket az itt élők igényei hívják elő. Ilyen a közösségi kert hálózatunk, a hagyományos MOHU-s zöldhulladékgyűjtő zsák osztásunk, a LED-izzó-osztás, a Megbecsülés-utalvány-osztás, a különböző fejlesztéseink, Minden játszótérre, ahol lehetett, ivókutat telepítettünk, növeltük a városban található párakapuk számát, a játszótéri homokozók árnyékolását napvitorlákkal oldottuk meg, folyamatosan fejlesztjük sportpályáinkat, és hosszan sorolhatnám. Igaz, minden problémára nem tudunk megoldást nyújtani, és néha egy-egy kérés vagy ötlet megvalósítása a bürokrácia miatt hosszúra nyúlik. De kollégáimmal minden nap azon dolgozunk, hogy az itt élőknek komfortos, szerethető, élhető és zöld otthont teremtsünk. E mellett pedig Újpestnek lelke is van, mellyel kifejezetten szeretnénk foglalkozni. Szeretnénk, hogy egyszerre lehessünk rendben testben, illetve lélekben is. Ezért hívtuk életre ezeket a kezdeményezéseket.”

Dr. Trippon Norbert polgármester elmondta azt is, hogy ősszel újabb programokat indítanak útjukra, és szívesen veszik – mint eddig is – az itt élők javaslatait, észrevételeit. A városvezető úgy fogalmaz: Újpestért közösen kell tennünk, Újpestet közösen kell előrevinnünk, hiszen pont ebben rejlik városunk különleges ereje, az igazi újpesti, lokálpatrióta szellemiség.

 

NKD