Rengeteg figyelmeztetés, 267 intézkedés, több mint 6,3 milliót forint közigazgatási bírság – az idei újpesti „nagytakarítás” tapasztalatairól és eredményéről kérdeztük a terepen dolgozó Újpesti Önkormányzati Rendészet vezetőjét.
Idén július 19-étől augusztus 3-ig zajlott a lomtalanítás Újpesten. Városunkat 11 körzetre osztották, a lakók a számukra kijelölt napon este 6 órától készíthették ki a lomokat, elsősorban a háztartásokban feleslegessé vált nagydarabos hulladékokat a közterületre – a ház elé vagy a már bevált, teherautóval jól megközelíthető gyűjtőpontokra -, másnap pedig a MOHU Budapest Zrt. hulladékgyűjtő járművei elszállították azokat. Idén sem kerülhetett a kupacokba a háztartásokban naponta képződő, azaz kommunális hulladék, így ruhanemű sem, veszélyes hulladék (festék, vegyszer, autógumi, akkumulátor), építési törmelék (csempe, tégla, beton, sóder stb.), elektromos hulladék (hűtő, tévé, mosógép stb.), zöldhulladék (ág, nyesedék, lomb, fű) vagy a szelektíven gyűjthető üveg-, papír-, műanyag- és fémhulladék.
Időzavarban
A szabályokat sajnos idén sem sikerült mindenkinek maradéktalanul betartania, sem az újpestieknek, sem azoknak a „lomisoknak”, akik Budapest-szerte kötelező szereplői már minden ilyen alkalomnak – mondta el az Újpest Médiának Mohai Zoltán, az Újpesti Önkormányzati Rendészet osztályvezetője. Sok helyre került ki például autógumi, festék, elektronikai hulladék, amelyet a MOHU járművei nem vittek el, és sokszor előfordult, hogy a lomok már jóval a kikészítési időpont előtt vagy épp elszállítás után kerültek ki a közterületekre, és – hiába az előzetesen közzétett tájékoztatások – sok esetben az is, hogy olyan helyre kerültek ki a lomtalanításra váró hulladékok, ahonnan a MOHU Zrt. a lomtalanítást nem, vagy pusztán külön kérelem alapján végezte el.
“Túl azon, hogy minden hivatkozott magatartás közigazgatási jogsértés, alaposan hozzájárul a felforduláshoz is, hiszen a „lomisoknak” előbb van alkalmuk a kupacokat feltúrni, a késve kitett lomokat pedig a MOHU már nem szállítja el” – magyarázta a szakember. Az önkormányzati rendészet tapasztalata egyébként az, hogy a lomisok a kihelyezés napján éjfélnél tovább nem nagyon vannak kint a terepen, így, ha valóban csak délután 6 órától épülnének a lomhegyek, a közterület-felügyeletnek is elég lenne erre a néhány órás időszakra koncentrálnia. Mivel azonban ez nincs mindig így, a rendészek idén is folyamatosan járták a kijelölt körzeteket. Mindennap az utcákon volt egy rendőr-rendész páros, amelyet egy rendőrpár erősített, a közterület-felügyelők reggel 7 és este 7 óra között 2-3 járőrpárral, az újpesti Önkéntes Tűzoltó Egyesület és olykor az Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőregyesület kollégáival kiegészítve pedig este 7 és reggel 7 óra között két kocsival voltak kint a terepen.

Kevesebben, szervezettebben
Az idei lomtalanítás tapasztalata az, hogy kevesebb a lomis csapat, mint néhány éve volt, ám jóval szervezettebben és hatékonyabban működnek, nincs annyi vita, „vigyáznak egymásra”, és folyamatos kapcsolatban is vannak – mondta el Mohai Zoltán az Újpest Médiának. A lomis egyébként, és bárki, ha elvisz a kihelyezett lomból, lopást követ el, mert a közterületre kitett hulladék a kihelyezés pillanatától a MOHU Zrt. tulajdona, amelyet a cég újrahasznosít vagy megsemmisít, míg, ha valaki a lomokat széthordja, megrongálja, azokat sajátjaként őrzi, közigazgatási jogsértést követ el, a közterület-felügyelő pedig az utóbbi esetben intézkedhet, indíthat meg közigazgatási eljárást és szabhat ki közigazgatási bírságot is, amelynek a maximuma természetes személy esetén 200 ezer forint is lehet – tisztázta a fogalmakat az osztályvezető.
A legtöbb munkát egyébként most is a lakótelepek környéke (Erzsébet, Virág, Kassai, Tél, Pozsonyi utca), valamint az elhagyatott gyárterületek és az azok környezetében hátrahagyott lomok adták a rendészeknek, a családi házas részeken ezúttal is rendezettebben ment minden. Emellett még idén is jellemző volt, hogy Újpesten kívülről hoztak lomot, köztük nagy mennyiségű ipari, céges hulladékot is, miközben a lomtalanítás lehetősége a helyi lakosoknak szólt – tette hozzá az osztályvezető, aki köszönetet mondott minden újpestinek, aki a lomtalanítás szabályait betartva, esetenként velük együttműködve segítette a munkájukat.
CSG