Tökfaragás és édességgyűjtés is várja október 24-én a családokat Újpesten

,
  •  
  •  
  •  

Október 24-én, szombaton 12 és 19 óra között ismét megrendezik az Újpesti Tökfaragót a Szent István téren. A vidám, őszi rendezvényen a kreatív tökfaragás mellett a „Csokit vagy csalunk!” jelmezes körút, arcfestés, bábelőadás és táncbemutató is várja majd a látogatókat – jelentette be dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere.

„Idén 800 ingyenes tököt adunk az újpesti családok számára, háztartásonként legfeljebb kettőt. Idén nincs előregisztráció, a készlet erejéig, lakcímkártya bemutatásával lehet átvenni a tököket. Vegyünk részt az eseményen minél többen!” – fogalmazott dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere.

Újpest Önkormányzata idén is ingyenes faragható tökökkel készül az újpesti családok számára, amelyeket közvetlenül a rendezvényen, a Szent István téren lehet majd átvenni. Jó hír, hogy idén még egyszerűbb bekapcsolódni a programokba, hiszen sem az ingyenes tökök átvételéhez, sem a „Csokit vagy csalunk!” játékban való részvételhez nincs szükség előzetes regisztrációra, azonban a tökök átvételhez újpesti lakcímet igazoló lakcímkártya bemutatása szükséges. Egy háztartás maximum két ingyenes tököt vehet át.

„A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy egy háztartásból csak egy családtag álljon sorba, és mindenki csak annyi tököt vegyen át, amennyit valóban felhasznál! Összesen 800 darab ingyenes tökkel készülnek, amelyek a készlet erejéig, legkésőbb 14:30-ig érhetők el” – olvasható a leírásban.

Azok, akik nem rendelkeznek újpesti lakcímmel, vagy lemaradnak az ingyenes tökökről, a helyszínen 3000 forintos darabáron vásárolhatnak tököt. A tökfaragáshoz szükséges szettek szintén megvásárolhatók a rendezvényen, 2500 forintos áron. Fontos tudni, hogy kést, ollót, illetve bármilyen szúró- vagy vágóeszközt tilos bevinni a rendezvény területére. Ennek betartását a belépéskor ellenőrzik.

„Csokit vagy csalunk!” – jelmezes körút

Idén sem marad el a gyerekek egyik kedvenc programja, a „Csokit vagy csalunk!” jelmezes körút. A játékhoz nem szükséges előzetesen regisztrálni, a résztvevőknek mindössze jelmezbe kell öltözniük, majd a rendezvény bejáratánál átvenniük az ingyenes játéktérképet, amelyet Újpest Önkormányzata biztosít a gyermekek számára.

A térkép segítségével végigjárhatók az állomások, ahol édességeket és pecséteket gyűjthetnek a résztvevők. A körút teljesítése után a célállomáson tombolaszelvény jár, amellyel részt lehet venni a 18:45-kor kezdődő sorsoláson.

Fontos tudni, hogy a térképek korlátozott számban, a készlet erejéig állnak rendelkezésre, és a játékban való részvételhez elengedhetetlenek, hiszen nélkülük az állomásokon nem lehet édességet gyűjteni. A szervezők arra biztatják a gyerekeket, hogy jelmezben érkezzenek, és ne felejtsék el hangosan kimondani a játék jelszavát sem!

„A tökfaragás mellett interaktív bábelőadás, látványos halloweeni táncshow, néptáncbemutató, arcfestés, tombola és számos kreatív program is várja a látogatókat. A nap pedig egy igazán varázslatos közös pillanattal zárul: közösen meggyújtjuk az elkészült töklámpások mécseseit, és együtt fényárba borítjuk a Szent István teret!” – olvasható az esemény leírásában.

Programok az Újpesti Tökfaragón:

12 és 18 óra között: TÖKLÁMPÁS FARAGÁSA, arcfestés, színezés-rajzolás

13 óra: MAJORKA SZÍNHÁZ: A SÓ – interaktív bábelőadás

14 óra: ÉKSZER BALETT: Aranyhaj – HALLOWEEN show

15 óra: BEM NÉPTÁNCEGYÜTTES gyermektáncosai

16 óra: CSOKIT VAGY CSALUNK! Jelmezes körút – START

17 óra: TÖKLÁMPÁSOK MEGGYÚJTÁSA

18:45: CSOKIT VAGY CSALUNK! sorsolás