Október 12-én, hétfőn különleges, háromórás női önismereti workshopnak adott otthont az UP Újpesti Rendezvénytér. A „Ki vagyok én a szerepeim nélkül?” című program lehetőséget teremtett a résztvevőknek arra, hogy kiszakadjanak a hétköznapok sodrásából, figyelmüket önmagukra irányítsák, és elgondolkodjanak azon, kik is ők a mindennapi szerepeiken túl.
A Közösségi Költségvetés keretében megvalósuló Női Klub legutóbbi alkalmán a művészet és a tudatos önreflexió eszközei segítették az önismeretben való eligazodást.
Önmagunk megismerése hosszú, sokszor új felismerésekkel teli folyamat, amelyhez számos út vezethet. Az ilyen workshopok abban is segíthetnek, hogy a mindennapi feladatok és elvárások mellett jusson kellő idő a belső figyelemre, a saját igények felismerésére és a személyes fejlődésre. A program iránt igen nagy érdeklődés volt, amelyet az is jól szemléltet, hogy a helyek mindössze egy nap alatt beteltek.

„Sok mindent viszünk magukkal és azt gondolom, hogy ez a háromórás különleges workshop remek volt ahhoz, hogy megálljunk a napi sodrásban és egy picit ránézzünk arra, hogy a helyünkön vagyunk-e. Ehhez coach-eszközöket használtunk, pszichológiai teszteket, festményeket, zenét, mozgást, tehát egy összművészeti benyomás volt” – fogalmazott Tibenszky Moni Lisa life- és business coach, a program házigazdája. Az esemény vendégei voltak: Fekete-Vincze Beáta festőművész, kommunikációs szakember és Sötér Sarolta családállító, terápiás konzulens.

A program során a résztvevők felfedezhették családi és generációs mintáikat, tudatosíthatták női szerepeiket, valamint megismerkedhettek a női archetípusokkal, életszakaszokkal és életciklusokkal. Az önreflexiós és önismereti gyakorlatokat mozgás, zene, festészet, közös gondolkodás és egyéni felismerések tették teljessé. A csoportos és egyéni feladatok, a beszélgetések és a művészeti élmények mind azt szolgálták, hogy a résztvevők megtalálhassák az utat önmagukhoz.

SZFM