Környezeti hatásvizsgálat indult a pesti fonódó villamoshálózat második üteméről

, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Megkezdődött a pesti fonódó villamoshálózat második ütemének környezeti hatásvizsgálata. A tervek több fővárosi városrészt érintenek, köztük Újpestet is. Az érintett területeken élők december 3-ig írásban tehetik fel kérdéseiket és jelezhetik észrevételeiket.

Elkezdődik a pesti fonódó villamosprojekt II. ütemének Környezeti hatásvizsgálata. Az észak-pesti és a dél-budai villamoshálózat összekötésével, a Deák Ferenc tér és a Lehel tér között visszaépítendő villamosvágányoknak köszönhetően átszállásmentes kötöttpályás kapcsolat jöhet létre Újpest és Újbuda között. A beruházás részeként a korábbi hírek szerint a Lehel tér és a Deák Ferenc tér között csaknem 2,2 kilométer hosszú új villamospálya, illetve az akadálymentesen elérhető megállók építése valósulhatna meg.

A Pest Megyei Kormányhivatal közleménye szerint a beruházás részeként négy szakaszban újulhat meg, illetve épülhet meg a villamospálya. A projekt részeként pedig a tervezett nyomvonalon bontási, közműkiváltási, műtárgy átépítésekre, illetve építésekre is szükség van. Ezek az Astorián, a Deák Ferenc téren (több helyszínen), a Nyugati téren, a Váci úton a Katona József utcánál és az Etele téren valósulnának meg. A Váci út és a Lehel utca alatti Csanády utcai aluljáró megszüntetésre is sor kerülne, a Nyugati téri felüljárót pedig elbontanák. A kivitelezési munkák becsült időtartama várhatóan 36-42 hónap.

A Környezetvédelmi Hatóság előzetes vizsgálatban hozott döntésétől függően környezeti hatásvizsgálatra kötelezett tevékenység, az eljárás során tartandó közmeghallgatást, figyelemmel a tervezési terület nagyságára az érintettek személyes megjelenése nélkül tartják meg. A hatóság felhívja az érintett lakosság figyelmét, hogy észrevételeiket és kérdéseiket 2026. december 3. napjáig írásban tehetik meg a zoldhatosag@pest.gov.hu címen, vagy megküldhetik postai úton a 1016 Budapest, Mészáros utca 58/B. címre is.

A beruházás Budapest hét kerületét, a IV., V., VI., VII., XI., XIII. és XXII. kerületet érinti. További részletek Újpest Önkormányzatának oldalán érhetők el IDE kattintva.

Képek forrása: BKK

SZFM