•  
  •  
  •  

A hétvégi BorVíkend egyik újítása, hogy a vasárnap a családok jegyében telik majd – derül ki Bedő Kata Facebook-posztjából.

Míg a szülők és nagyszülők elmerülhetnek a gasztronómia világában, addig a gyermekek különböző szórakoztató és edukációs programokon vehetnek részt – írja a kultúráért, oktatásért, társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős alpolgármester.

 

 

Szeptember 27-én gyerekszüret és olyan bábelőadások várják a legkisebbeket, mint a Pártás királylány, KalapJakab Kisvakond születésnapja és a Marcipán cica.

 

 

Vasárnap derül majd ki továbbá az is, hogy a három jelölt bor közül melyik nyeri el az újpestiek tetszését, vagyis mely bor képviseli Újpest Város Boraként kerületünket.

 

, ,