A fertőzöttek 13%-a egészségügyi dolgozó

  •  
  •  
  •  

Az operatív törzs ma délelőtti tájékoztatóján Müller Cecília országos tiszti főorvos megerősítette, hogy 2775 főre nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma, elhunyt 12 idős krónikus beteg, így a halálos áldozatok száma 312, 581-en pedig már meggyógyultak. Jelenleg több mint 50-en vannak lélegeztetőgépen.

Dr. Halmosi Zsolt országos kórházfőparancsnok elmondta, hogy azok az idősotthonok, ahol 200 főnél több lakó van, szintén kaphatnak intézményparancsnokot. 18 ilyen intézmény van az országban, ezekben a járványügyi szabályok betartásának ellenőrzésére lesz az intézményparancsnokok feladata. Nem veszik át a felelősséget az intézmények vezetőjétől, javaslattételi lehetőségük lesz.

Müller Cecília:

  • Az összes új elhunytnak volt valamilyen korábban detektált betegsége. Az új megbetegedések nagy része a zárt közösségekben, idősotthonokban, kórházakban terjed. Az átfertőzöttség a lakosság körében visszafogottan zajlik. A lakosság alapvetően betartotta az intézkedéseket.
  • Az országos megoszlás szerint továbbra is Pest megyében és a fővárosban a legnagyobb a fertőzöttség, 62%-ot tesz ki ez a régió.
  • A járványgörbe kiegyensúlyozódni látszik, de a járvány nem zajlott le. Óvatos és fegyelmezett viselkedést kér az országos tisztifőorvos, mert szerinte az újranyitással fennáll a lehetősége, hogy nőni fognak a megbetegedések. Az új intézkedések szerinte nem jelentenek semmilyen lazítást, szoros kontroll alatt fogják tartani a hatásait, és beavatkoznak, ha szükséges.
  • Folytatódik az önkéntesek kiképzése is, több mint 23 ezren jelentkeztek, sokan el is végezték az online tanfolyamot, 18 ezren már záróvizsgát is tettek.
  • Anyák napjával kapcsolatban Müller Cecília elmondta, hogy a virág nem fertőz, így nyugodtan köszöntsük fel édesanyáinkat. A pozitív személyek természetesen nem tehetik ezt meg.
  • Kérdésre válaszolva a tiszti főorvos elmondta, hogy minden haláleset benne van a statisztikákban, és nem ismer olyan esetet, amikor valaki otthon hunyt el a koronavírus miatt.
  • A fertőző betegségekről szóló jogszabály pontosan meghatározza, hogy milyen módon kell eltemetni az elhunyt beteget. Nincs rendelkezés arról, hogy hamvasztani kell vagy temetni. Ha az elhunyt életében rendelkezett erről, akkor azt a jogszabály szerint is be kell tartani. A koronavírussal kapcsolatban extra jogszabály erre nincs, és nem is szükséges.
  • Az egészségügyi dolgozók veszélyeztettségéről elmondta, hogy ők is érintettek a járványban. A legfontosabb óvintézkedéseket betartják, kórházhigiénikus segíti a munkájukat. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy fertőződések történek. Itthon 13% az egészségügyi dolgozók fertőzöttségének aránya, ami átlagos arány a környező országokhoz képest.
  • Az idősotthonokat feltáró vizsgálat első részeredményeire a jövő hét vége felé lehet számítani.

Kiss Róbert rendőr-alezredes elmondta:

  • Az elrendelt házi karanténok száma az elmúlt 24 órában 1186, ezzel újra 10 ezer fölött van a házi karanténok száma, ezzel kapcsolatban 19 szabályszegést és összesen 1033 kihágást tapasztaltak.
  • 1075 rendőri intézkedést foganatosítottak a kijárási korlátozással kapcsolatos magatartás miatt, 448 figyelmeztetés történt, 296 esetben helyszínbírságot szabtak ki, az összintézkedések száma 39619 eddig.
  • A már megjelent kormányrendelet szerint az érettségi alapos indoknak minősül, otthonunkat elhagyhatjuk ebből a célból, és a virágüzletekben is bent lehet majd tartózkodni.
  • A budapestiek továbbra is csak alapos indokkal hagyhatják el otthonukat, válaszolta Kiss Róbert arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha a fővárosból tömegek indulnak meg vidékre.
, , ,