Idén huszonötödik alkalommal került sor az Országos Főépítészi Konferenciára, amelyet első ízben rendeztek meg a fővárosban. A jubileumi konferencia fő témája Budapest és a Duna kapcsolata volt.
A konferencia első napján a közvetlen tapasztalatszerzésé volt a főszerep: a résztvevők sétahajózás keretében a Duna felől ismerhették meg Budapestet. A hajóút a Vigadó téri MAHART-kikötőből először az Újpesti-öbölig vezetett; ezen a szakaszon a IV. kerület ismert építményeit Mártonffy István (képünkön), Újpest főépítésze mutatta be.
Az egyik fő látványosság a 2021-ben a FIABCI World Prix d’Excellence elnevezésű Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat első helyét elnyerő Metrodom Panoráma Lakópark volt.
A IV. kerületbe érkezőket egyfajta modern városkapuként fogadó épületegyüttes mellett Mártonffy István előadásában a Vízművek területén álló építményekről és Újpest két legfontosabb jelképéről, a városházáról és a víztoronyról is részletes információkkal gazdagodhattak a résztvevők.
Újpest főépítésze a Népszigeten található épületeket, a Palotai-sziget védett természeti területeit, az ártéri ligeterdőket és a Fővárosi Csatornázási Művek telephelyét is érzékletesen mutatta be.
A hajó az öbölben fordult vissza és egészen a Csepel Művekig szállította a közönséget, akik rövid sétát is tehettek az egykori iparterületen.
A következő két nap a szakmai előadás-sorozatok jegyében telt: a résztvevők a műemlékvédelem, az urbanisztika, az építészet, a tájépítészet, a mérnöki tudományok, a hajózás, az árvízvédelem és a Duna menti fejlesztések rejtelmeiben merülhettek el.
A konferencián adták át Az Év Főépítésze Díjat, a Főépítészi Életműdíjat, a Főépítészi és a Főépítészekért különdíjat is.