A főváros szűrésekkel segíti majd az egészségügyi és szociális dolgozókat

, ,
  •  
  •  
  •  

Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi médiában jelentette be, hogy a főváros további segítséget nyújt az egészségügyi és szociális dolgozók védelmében.

Facebook-bejegyzésében a következőképpen fogalmazott:

“Szűrni kell azokat, akik a frontvonalban küzdenek a járvánnyal. A főváros ezért dolgozik azon, hogy megteremtse a feltételeit a budapesti egészségügyben, illetve szociális ellátásban dolgozó munkatársaink szűrésének.”

Hozzátette:

“Ehhez három dolog biztosan kell: eszköz, laboratóriumi kapacitás és persze pénz. Munkatársaim tegnap megállapodtak egy magánlaborral a szűrővizsgálatok feltételeinek megteremtéséről. Ha rajtunk múlik a jövő héttől szűréssel is védjük Budapest hőseit, akik bennünket védenek a járványtól.”

Bejegyzésében Karácsony Gergely emlékeztetett arra, hogy Olaszországban már több mint 6000 egészségügyi dolgozó fertőződött meg koronavírussal, illetve Újbudán már két háziorvos is elkapta a betegséget.