A gyerekek sem maradtak programok nélkül

  •  
  •  
  •  

Júliusban gazdag programsorozat várta az újpestieket. Az önkormányzat jóvoltából szombatonként előadás előadást ért. Délelőtt a kicsik szórakozhattak, megelevenedtek a mesék hősei, így Vitéz László, Mikkamakka, Dömdödöm. Délelőtt tíz órától egyig kézműves foglalkozásokat tartottak. Esténként a felnőttek nézhettek előadásokat. Többek között bemutatkozott a Főtéren a Nemzeti Kamara Színház Társulata és a Debreceni Népi Együttes.

A minapi, délelőtti zenés irodalmi összeállítást a gyerekek nagy figyelemmel követték, annál is inkább, mivel a kicsik bevonásával történtek az események. Az egyik esti előadás „Tánc-Képes Krónika” címmel ment, és a Nemzeti Kamara Színház a Debreceni Népi Együttessel közösen az államiságunk történetét mutatta be.
A Nemzeti Kamara Színház első bemutatóját 2002-ben tartotta a Kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Házban. A helyszínt tudatosan választották. A színház megalakulása óta nagy utat járt be, több mint 200 előadás tartottak itthon és külhonban. A fiatalokból álló társulat tagjai tehetségesek, mint ahogy ezt Újpesten is bebizonyították.
A nagy múltú Debreceni Népi Együttes 1950 tavaszán alakult dr. Béres András koreográfus és néprajzkutató vezetésével. Munkájának elsődleges célja a „tiszta forrásból”, mint anyanyelvből való táplálkozás. Ma már hazánk minden tánctípusa és dialektusa szerepel műsorukon.
Szóval a színvonal adott volt a Főtéren. A várt siker nem maradt el, mivel az előadás végén a közönség hosszú percekig felállva tapsolt.
De tovább sorolhatjuk az eseményeket. Látható és hallható volt a magyar vándorszínházi hagyományokra épülő bohózat, musical, táncszínházi előadás, kabaré és kuplék. Július közepén a Csipkerózsika mesemusicalt mutatták be, melynek külön érdekessége volt, hogy a nagymama hangját Tolnay Kláritól játszották be. A főbb szerepeket György Rózsa Sándor, Kovács Róbert, Némedi Varga Tímea, Boros Zoltán, Udvarias Annamária és Tallós Andrea játszotta.
A Csipkerózsika című mesemusicalt sok-sok zenével, játékkal és tánccal fűszerezték úgy, hogy a néző gyerekek is felmehettek köszönteni Csipkerózsikát a „Cifra Palotába!” Grimm meséjét ifj. Malek Miklós–Bokor Fekete Krisztina–Gergely Róbert dolgozta át látványos szórakoztató előadássá. Tündérek, Király és Királyné, az udvarnép és a kerek erdő valamennyi lakója felvonult a mesében, s bár tudták a néző gyerekek, hogy veszély fenyegeti a Gonosz Tündértől, s annak rokkájától Csipkerózsikát, de azt is tudva tudták, hogy jön majd 100 év múlva egy daliás Királyfi, és minden jóra fordul!
Aztán megnézhették az érdeklődők Moliere: Dandin, a megcsúfolt férj című darabját, és miskolci egyetemisták Padlás-bemutatóját.