A hallgatók mindössze 40%-a elégedett a távoktatással

  •  
  •  
  •  

Több mint 17.600 hallgató töltötte ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kérdőívét, melyben 72 kérdést tett fel a szervezet a távoktatás menetéről és hatásairól. A 22 egyetemet és 279 szakot lefedő kitöltöttség kimutatta, hogy a hallgatók 40%-a elégedett a távoktatással, de 65%-uk szívesebben vesz részt a hagyományos tanórákon. 

A gyorsjelentés külön foglalkozott az oktatás hozzáférhetőségével a veszélyhelyzetben, valamint a hallgatók anyagi körülményeivel is. Kiderült, hogy sok hallgató számára a korlátlan internetelérés sem alapvető, ugyanis a megkérdezettek egynegyedének csupán korlátozott adatforgalom áll rendelkezésére.

A kutatást megelőzően is sejthető volt, hogy a munkavállaló hallgatók kifejezett veszélyben vannak a munkaerőpiacon, hiszen az ő munkavégzésüket a kollégiumok bezárása miatti hazaköltözés is sok esetben ellehetetlenítette. A felmérés alapján minden harmadik hallgató vesztette el munkahelyét azok közül, akik részmunkaidőben dolgoztak. A HÖOK szerint jelen helyzetben még inkább kiemelt fontosságú a bajba jutott hallgatók szociális megsegítése, melyre mind a legtöbb egyetem által ilyen okokra is kiterjesztett rendkívüli szociális ösztöndíj, mind a Diákhitel Plusz jó megoldást jelenthet.

Mindezek ellenére a válaszadók úgy gondolják, hogy a kontaktórák közel felét – 42%-át – a járványhelyzetet követően is ki lehetne váltani távoktatással.

A teljes kutatási eredményt a HÖOK a közeljövőben fogja közzétenni. A szervezet fontosnak tartja, hogy amennyiben a távoktatás velünk marad a veszélyhelyzetet követően is, úgy a változások a hallgatói visszajelzéseken alapuljanak. A téma  összetettsége okán a HÖOK további kérdőíveket is fog készíteni annak érdekében, hogy a hallgatók véleményét minél szélesebben megismerje, legközelebb a vizsgaidőszakban az elektronikus vizsgáztatás kérdéséről.

, ,