A kormány 4689 forintos darabáron kétmillió tesztet vett

  •  
  •  
  •  

Kiderült, hogy mennyiért, és hány darab koronavírus kimutatására alkalmas tesztet vásárolt a magyar kormány.

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő közérdekű adatigényléssel fordult a koronavírus-tesztek ügyében a kormányhoz, és a beszerzést intéző külügyminisztérium válasza szerint:

2 043 280 darab tesztet vásároltak, összesen 9 580 639 177 forintért, azaz darabját átlagosan 4689 forintért. 

A tesztelés hatósági árát a kormány a múlt héten 19 500 forintban rögzítette, a fenti adatból az látszik, hogy ebből nagyságrendileg mennyi lehet az anyagköltség.

A teszteket szállító cégek közül az egyiktől (GR Technologies) korábban több mint hatezer darab lélegeztetőgépet is vásárolt a kormány, ahogy a Pro Concept Kft. is szállított járványvédelmi eszközöket már tavasszal is a külügynek.

Ujhelyi szerint továbbra sem átláthatóak a kormány beszerzései, és szerinte az egészségügyi eszközöket nem a külügynek, hanem az egészségüggyel  foglalkozó tárcának kellenek intéznie. Pártja továbbra is követeli, hogy az állam ingyen tesztelje a lakosságot.

A kormányzati tájékoztató portál közlése szerint szeptember 23-án 750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 21 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában 7-en vesztették életüket, a legidősebb egy 81 éves férfi, a legfiatalabb egy 40 éves férfi, akinél alapbetegségként trombózist és vérmérgezést tüntettek fel. Az elhunytak száma ezzel 709 főre emelkedett, 4818-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 15 673 fő. Az aktív fertőzöttek 39%-a, az elhunytak 56%-a, a gyógyultak 39%-a budapesti. 549 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 32-en vannak lélegeztetőgépen.

A 750 új esetet 11945 elvégzett teszttel azonosították, vagyis a pozitív tesztek aránya 6,3 százalék, bőven felette a WHO ajánlásában szereplő 5 százalékos pozitív tesztaránynak.

, ,