A kormányzati megszorítások miatt drágulnak a budapesti közszolgáltatások

, , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

A fővárosi önkormányzatnak az elmúlt három évben összesen 1,7 milliárddal kellett kipótolnia a Budapesti Temetkezési Intézet költségvetését. Ez azonban nem tartható fenn tovább. A jövő héten többek között erről is tárgyal majd a Fővárosi Közgyűlés, írja a Népszava.

Az egyik legfontosabb fejlemény, hogy a fővárosnak

már be kellett fizetnie a koronavírus-járvány miatt 10 milliárdról 22 milliárdra emelt szolidaritási hozzájárulás első részletét.

A kormányzati megszorítás összegét a korábbi maradványból teremti elő Budapest, de az ellenzéki városvezetés élve az önkormányzati törvényben biztosított felterjesztés jogával,

arra tenne javaslatot a kormánynak, hogy tekintsenek el az emeléstől.

Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes szerint ez jó alkalom lesz arra, hogy kiderüljön:

a fővárosi fideszes képviselők tudnak-e támogatni egy Budapest érdekeit szolgáló, ám a kormány akaratával ellentétes javaslatot.

Kiss Ambrus

A főváros egyébként már idén decemberben elfogadná a jövő évi költségvetést, amelyből kirajzolódhat mennyire csúszott fenntarthatatlan költségvetési pályára a fővárosi önkormányzat a kormány megszorító intézkedései és a járvány miatt.

A kormányzati megszorítások miatt egyes közszolgáltatások díjait is kénytelen lesz emelni a főváros.

A temetés hatósági ára például 2014 óta változatlan, miközben a temetők bérköltsége 58 százalékkal emelkedett az elmúlt években. Bár a temetés árát az átlagemberek többsége sokallja, az valójában még így sem fedezi a szolgáltatás teljes költségét,

így a fővárosi önkormányzatnak az elmúlt három évben összesen 1,7 milliárddal kellett kipótolnia a Budapesti Temetkezési Intézet büdzséjét.

A főváros ezért

  • 15 százalékkal emeli az urnasíros,
  • 20 százalékkal a koporsós temetés árát,

ha a közgyűlés elfogadja az erre vonatkozó előterjesztést. A hatósági ár egyébként a teljes árnak csupán a 39-58 százalékát teszi ki, a fennmaradó rész a temető, illetve a temetési szolgáltató által felszámított díj.

A fővárosi képviselők ezenfelül döntenek még többek között

  • a Hajógyári-szigetre bevezetendő változtatási tilalomról,
  • a fővárosi közalkalmazottak kollektív szerződéséről,
  • a fővárosi fenntartású idősotthonok és hajléktalanszállók 500 milliós extra támogatásáról, illetve arról, hogy
  • nevezzenek-e el a Margitszigeten sétányt Benedek Tiborról.