A krumpliosztás méltatlan rendszerét felváltja az Újpest + Megbecsülés Program

  •  
  •  
  •  

Az önkormányzat az Újpest + Megbecsülés Programmal egyszerre támogatja a kerületben élő szépkorúakat és az újpesti vállalkozásokat – derül ki Kanász-Nagy Máté alpolgármester mai Facebook-posztjából, melyben arról számolt be, hogy megvalósul a kerületi vezetés emberközpontú politikájának egyik sarokköve.

„A korábbi „krumpliosztás” rendszerét felváltotta a szabályozott, önkormányzati rendelettel is kihirdetett Újpest + Megbecsülés Program. A rendelet kihirdetésre került, indul a program”

– fogalmazott bejelentésében az alpolgármester.

Kanász-Nagy hangsúlyozta, hogy a program keretében

az önkormányzat évente 5000 forint értékben utalvánnyal járul hozzá a nyugdíjasok alapszükségleteihez, amit az Újpesti Piac és Vásárcsarnok szerződött partnereinél lehet beváltani november 30-ig.

Az alpolgármester szerint az intézkedésben „az idős korosztály megbecsülése és a helyi vállalkozások támogatása összekapcsolódik”.

Kiemelte:

„A Nyugdíjfolyósító Intézet tájékoztatása alapján az jogosult a támogatásra, aki:

  • tárgyév első napján a rá vonatkozó öregségi
    nyugdíjkorhatárt betöltötte
  • nők 40 év jogosultsági idő alapján járó nyugdíjban részesül
  • rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesül
  • hozzátartozói ellátásban részesül
  • rokkantsági járadékban részesül vagy
  • a Kormányhivatal tájékoztatása alapján időskorúak járadékában részesül.”

Kanász-Nagy Máté hangsúlyozta, hogy a törvényi szabályozás miatt jövedelemvizsgálatot kellett előírni a támogatáshoz, ennek megfelelően az önkormányzat úgy határozott, hogy

„mindenki jogosult, akinek az ellátása nem haladja meg a havi 410.400 forintot”, ami a helyi jövedelemalap tizenkétszerese.

Ezzel közel a teljes újpesti nyugdíjas-társadalom jogosulttá vált az Újpest + Megbecsülés Programban való részvételre. Ez pontosan 21 ezer személyt jelent, akik automatikusan értesítést kapnak majd az utalványok átvételének idejéről, helyéről és módjáról.

Kiemelte ugyanakkor, hogy „aki valamilyen oknál fogva a hivatalos adatbázisban nem, vagy rosszul szerepel, természetesen kérheti a programban való részvételét”.

Az alpolgármester ugyanakkor mindenkitől türelmet kért, a járványhelyzetre való tekintettel ugyanis még nem tudják megszervezni az utalványok átvételét, az csak a veszély elmúlásával lesz lehetséges. Az értesítéseket is a különleges állapot megszüntetését követő 30 napban tudják majd postázni.

, , , , ,