A karonülők és a mini manók sem maradtak mikulás nélkül. Aki a hatalmas korcsolyakalandot követően az egészen piciket is felkereste az UP Rendezvénytérben.
A különleges vendég következő állomása az UP rendezvénytér volt, ahol félezer gyerek és felnőtt várta, hogy a korcsolyázásban megfáradt vendég megérkezzék. Immár második alkalommal rendezi meg az UP rendezvénytér a Hol vagy, mikulás című műsorát.
„Színes programokkal vártuk a kicsiket. 14 órakor kezdődött a kézműves foglalkozás, amelyen karácsonyi díszeket készíthettek a kicsik, óvónők segítségével. 15 órakor a zumbinié lett a főszerep, ahol táncoltak és énekeltek a kicsik a Zumbini oktatónővel”
– mesélte Szabó Kata, az UP Rendezvénytér kulturális menedzsere, aki elmondta, később a lufihajtogató manók is megérkeztek, és TomPeti zenekara adott egy igazi együtt táncolós, lufis koncertet. Az esemény csúcspontja pedig a mikulás és a krampusz érkezése volt 18 órakor. Az öreg ősz szakállú mikulás az ajándékosztás végére már annyira elfáradt, hogy lerogyott a karosszékbe, és felállni is szinte alig tudott. De meglepetés tényleg mindenkinek jutott.