A magyarok többsége vakcinaszkeptikus egy felmérés szerint

  •  
  •  
  •  

Mindössze 17 százaléka adatná be magának az oltást, ha a vakcina elérhetővé válna. A legnépszerűtlenebb az orosz vakcina.

A magyarok túlnyomó része biztosan nem oltatná be magát koronavírus elleni vakcinával, derült ki az Euronews kutatásából. Az Opinio által 1231 fős mintán végzett reprezentatív felmérés eredménye szerint a megkérdezettek mindössze 17 százaléka adatná be magának az oltást, ha a vakcina elérhetővé válna. 47 százalék egyértelműen elutasította az oltás lehetőségét, 36 százalék pedig még nem döntötte el.

Az Euronews felhívja rá a figyelmet, hogy ez a fokú bizalmatlanság világszinten is kiemelkedő. A Nature magazinban október végén megjelent, a föld lakosait reprezentáló felmérésből az derült ki, hogy a bolygó lakosságának több mint 60 százaléka kérné az oltást, ha az elérhetővé válna, tizennégy százalék nem tudja, és mindössze mintegy tizenöt százalék mondta azt, hogy biztosan nem kérne vakcinát.

 

A magyarországi felmérésből az is kiderült, hogy az oltást választók milyen arányban fogadják el a különböző országokban készült vakcinát.

 

A legtöbb megkérdezett egy Magyarországon gyártott védőoltást választana, valamivel kevesebben kérnének az amerikai fejlesztésű vakcinából, a magyar kormány által megrendelt orosz gyártmányú oltószert viszont egyértelműen elutasítják, a megkérdezettek mindössze 7 százaléka oltatná be ezzel magát, és ennél is kevesebben, mindössze 4 százalék kérne a kínai vakcinából.

, ,