Festőművész, filmes látványtervező, tanár, író, most pedig egy verseskötete is megjelent. Ennek kapcsán beszélgettünk el Újpest és Budapest díszpolgárával, Bertalan Tivadarral, Kossuth-díjas festővel, a Magyar Művészeti Akadémia tagjával.
Ez a sok és sokféle művészeti ág hat-e egymásra, és ha igen, hogyan?
Hát úgy, hogy ez az egész egykutya. Csak a kifejezési formák különbözőek. És ha valaki ismeri a kifejezési technikákat, akkor megtalálja a megfelelő gondolatnak a megfelelő műfaját. Engem úgy is hívtak a méltatóim, hogy „öt az egyben”. Igazából nagy különbséget nem látok ezek között. Az a kérdés, hogy a gondolat melyik irányba mozdítja az embert. Van, amit képileg kell kifejezni, van, amit szóban. Minden gondolat megköveteli a maga műfaját.
Van-e valamilyen fontossági vagy szeretet-sorrend ezek között?
Tulajdonképpen nincs, mert előre sosem tudhatom, hogy melyikre kapok „löketet”. Félálomban jönnek ezek a löketek, és meg kell őket valósítani. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Ha nem sikerül, eldobom, és később megbánom.
Első megközelítésben rendkívül nagy a különbség a film, a mozgókép, és a festészet között, hiszen egy festmény egyetlen plán, egyetlen képkivágás, míg a film sokszor ennek százszorosa. Hogyan áll ez össze Önben?
Az én szerepem a filmnél nem sokban különbözött a festészettől, ugyanis akkoriban, amikor még ezzel foglalkoztam, nem a számítógép hozta létre a terveket, hanem meg kellett festeni azokat előre. Tehát díszlettervezés és a festészet akkoriban nagyon is szoros rokonságban álltak egymással.
Ez kétségtelenül manuális rokonság. Tartalmilag is így áll a helyzet?
Azért ez a feladat csak részben manuális. Döntő részben meg kellett álmodni, hogy mit csináljon az ember, ugyanúgy, mint egy táblaképnél. Volt olyan például, hogy két Operaház fantomját csináltam, két teljesen más filmet, vagy két Anna Kareninát – egyiket az angoloknak, a másikat az amerikaiaknak –, és minden esetben teljesen különbözőknek kellett lenniük. Ez bizony komoly nehézséget jelentett, mert az embernek – legalábbis szerintem, szóval nekem – mindig az első gondolata a legjobb. És a második feladatnál attól el kellett térni, hiszen ezeknél a filmeknél minden jogdíjas volt, tehát nem hasonlíthattak egymásra. Ezért is mondom, hogy szerintem igenis nagy rokonság van a látványtervezés, díszlettervezés és a festészet között, hiszen mindkét esetben képileg kell megalkotni egy gondolatot, elképzelést.
Most verseskötettel jelentkezett. Ez új út, vagy valahol az eddigiek folytatása?
Ez teljesen új. Más diákkorában szokott verselni, én matuzsálem-koromban jöttem rá. Tizennégy prózai kötet után egy verses könyv. Valahogy erre kaptam most azt a bizonyos löketet.