A Semmelweis Egyetem rektora szerint is lesz második koronavírus-hullám

  •  
  •  
  •  

Nem várható, hogy a nyáron újabb koronavírus-járvány alakuljon ki Magyarországon, a megbetegedések újabb emelkedésére inkább októberben, novemberben lehet számítani, de várhatóan a második hullám nem lesz nagyobb az elsőnél, és leginkább közösségi térben alakulhat ki – erről az InfoRádiónak adott interjújában beszélt a Semmelweis Egyetem rektora.

Merkely Béla szerint, ekkor már nincs szükség olyan mértékű korlátozásokra, mint amiket tavasszal bevezettek, de komoly odafigyelésre – mint amilyen a nyár során várható – mindenképpen.

A rektor elmondta azt is: az országos tesztsorozat eredményei azt mutatják, hogy az aktív fertőzöttek száma nem haladta meg a kétezer főt a vizsgált időszakban, és néhány tízezer fő eshetett át a fertőzésen március elejétől május elejéig.

Szerinte érdemes lenne hasonló tesztsorozatot végezni ősz elején azért, hogy a mostani adatokhoz hozzászámítva megfelelő stratégiát dolgozhassanak ki az illetékesek az év végi időszakra.

Arra a kérdésre, hogy miért nem ígérkezik nagyobbnak a második hullám, Merkely azt válaszolta: az első hullám esetén nem voltak úgynevezett „őrszemek”, Európa nem figyelte és tesztelte folyamatosan a lakosságot és a beutazókat.

Most azonban folyamatosak lesznek a szűrések a kórházakban, egyetemeken és a Nemzeti Népegészségügyi Központban is, hogy kiderüljön, hol alakulnak ki gócpontok.

, , ,