A szülők többsége bezáratná az iskolákat, ha ez nem kerülne az állásukba

, , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Tízezer szülő véleményét kérte ki a járvány elleni iskolai védekezésről, az oktatás jelenlegi rendjéről és a távoktatásra való esetleges átállásról a Szülői Hang nevű érdekvédelmi szervezet.

Online felmérésük egyik legfontosabb eredménye, hogy a válaszadó szülők elsöprő többsége,

90 százaléka jelezte a jelenleg érvényes járványügyi intézkedések valamelyikéről, hogy az szerinte nem működőképes.

A válaszadók

  • 71 százaléka szerint nem működik a gyereke iskolájában a tanórai távolságtartás, és a maszkviselési szabályok betartása;
  • 70 százaléka szerint nem megfelelő a kontaktkutatás és tesztelés az iskolai járványhelyzet feltérképezésére;
  • több mint fele, 57 százalék jelezte, hogy fertőzés esetén szerinte elmarad az érintett osztály távoktatásának és a kontaktok karanténba vonulásának elrendelése;
  • 40 százaléka pedig problémaként jelezte, hogy az iskolájában kevert osztályokkal, maszkviselés nélkül tartanak órákat (ez egyelőre nem is kötelező).

A szülők visszajelzései alapján vannak iskolák, ahol a kormányzati intézkedéseken túl további lépéseket tettek a fertőzések megakadályozására:

  • 27 százalékuk jelezte, hogy a gyerekük iskolájában a tanárok a tanórán is rendszeresen maszkot hordanak;
  • 39 százalékuk, hogy a gyerekük énekóráin elmarad az éneklés,
  • de csak 16 százalékuk, hogy az iskolában az állami tesztelés hiányában saját önköltséges tesztelést is végeznek.

Akadozó kommunikáció

A Szülői Hang felmérésére válaszoló szülők egyharmada, 31 százaléka kifejezetten elégedetlen volt azzal, ahogyan az iskola kommunikál velük a járvánnyal kapcsolatban. Nehezményezik, hogy az iskolai fertőzésekről sok esetben nem kapnak megfelelő tájékoztatást, és az iskola nem folytat párbeszédet velük a járványügyi intézkedésekről.

A szülők 43 százaléka mondta, hogy nincs tudomása iskolai fertőzésről, pedig a Szülői Hang szerint a jelenlegi fertőzöttségi adatok mellett szinte biztosra vehető, hogy az intézményenként több száz fős tanulói és dolgozói közösségekben az esetek jelentős részében előfordulhatott már fertőzés.

„A tesztelés és/vagy a tájékoztatás elégtelensége miatt ez egyáltalán nem derül ki, az információ nem jut el a szülőkhöz”

– áll az elemzésben.

Gondok a távoktatással

Az akadozó védekezés ellenére azonban nem egyértelmű, hogy a szülők a távoktatásra való szélesebb körű átállást szeretnék-e.

Ugyan a megkérdezettek többsége, 59 százaléka tartaná ezt szükséges lépésnek a dolog nem ilyen egyszerű.

A megosztottságnak több oka van.

Egyfelől, a távoktatással kapcsolatos tavaszi tapasztalatok nagyon vegyesek voltak. A szülők 51 százaléka jelentette, hogy a tavaszi távoktatás után tapasztalt lemaradást a gyerekénél valamilyen tárgyból, ez a válaszadók 16 százalékánál jelentett súlyos lemaradást. Az idei tanév részleges, általában osztályszintű távoktatási tapasztalatai alapján pedig a szülők 33 százaléka állította, hogy „kifejezetten elégedetlen” a távoktatás minőségével. 18 százalékuk szerint idén szeptember óta, ha el is rendelték részlegesen és ideiglenesen az iskolában, érdemben nem valósult meg távoktatás.

A felmérés szerint komoly problémát okozhat a gyerekek iskolai előmenetelében, hogy az idei tanévben a járvány miatt gyakoribbak a tanulói és tanári hiányzások, helyettesítések, a szülők 30 százaléka szerint ezek okozzák a lemaradásokat. Ráadásul 53 százalék látja úgy, hogy a gyerekének önállóan kellett gondoskodnia a lemaradások pótlásáról. Csak a szülők 5 százaléka számolt be arról, hogy az iskola megteremtette az online otthoni bekapcsolódás lehetőségét az iskolában zajló tanórákba.

Ezek miatt a szülők túlnyomó többsége, 71 százaléka sürgeti, hogy az idei tanév hátralévő részére központilag csökkenteni kellene a megtanulandó tananyag mennyiségét.

A válaszadó szülők másik része azért nem támogatja jelenleg a távoktatásra való átállást, mert az jelentős többletterhet jelentene a család számára:

  • 49 százalékuk szerint hosszú távon nem összeegyeztethető a munkával,
  • 18 százalékuknak már rövid távon is problémát jelentene, ha gyereke napközben nem az iskolában lenne.
  • A szülők 48 százaléka a munkahelyről való kimaradás pénzügyi következményeitől tart.

Azok a szülők, akiknél megoldható a munka a távoktatás mellett, 85 százalékban támogatják az iskolai jelenléten alapuló oktatás szüneteltetését.

„A kormányzat tehát kényszerű döntést erőltetett a szülői társadalomra: nem adták meg a családoknak a szükséges védelmet ahhoz, hogy a szülők a távoktatás közben is megtarthassák a munkájukat (például jogi védelem vagy táppénz lehetőség segítségével), és ezáltal a szülők jelentős részét ellenérdekeltté tették a távoktatás kibővítésével kapcsolatban”

– foglalta össze a Szülői Hang.

Az elvárások

A felmérés alapján a szülők egyszerre javasolják a kormánynak, hogy amikor az a megfelelően elvégzett szűrések és a kontaktkutatások alapján indokolt, gyorsabban és szélesebb körben tegye lehetővé a távoktatást.

Ugyanakkor gondoskodjon annak fejlesztéséről is, különös tekintettel a módszerekre és az eszközellátottságra.

De ha egyszer bevezetik, akkor gondoskodjanak róla, hogy a szülők munkahelyét ne veszélyeztesse a gyerekük otthonmaradása:

a távoktatásban tanuló vagy karanténban levő diákok szülei kapjanak munkaidő-kedvezményt, jogi védelmet, táppénztámogatást vagy más családtámogatást, hogy a családok egzisztenciája ne kerüljön veszélybe.

(Grafikonok: Szülői Hang)