„A világháború és a kommunizmus óta nem vetemedtek ilyenre” – Déri Tibor a „városunkat romba döntő” tervekről

  •  
  •  
  •  

Nyílt levélben fordult az újpesti kormánypárti politikusokhoz Déri Tibor, hogy együtt lépjenek fel az iparűzési adó elvételének „városunkat romba döntő” tervével szemben.

“A társasági nyereségadót egy évre le lehetne vinni 5 százalékra, és az iparűzési adót fel kellene függeszteni akár egy évre”nyilatkozta vasárnap az RTL Klub Híradójának Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Orbán Viktor vasárnap délelőtt arról számolt be a Facebookon, hogy Rogán Antal miniszter társaságában egyeztetett Parragh Lászlóval. Elsősorban arról, hogy miként lehetne segíteni a kis- és középvállalkozásokon, hozzátéve: várja az iparkamara elnökének erre vonatkozó javaslatait.

Ez Újpest esetében azt jelentené, hogy a várost megfosztanák a költségvetése egyharmadától – mutat rá levelében Déri Tibor. „A második világháború és az azt követő kommunizmus óta még nem volt olyan kormány, amely erre ragadtatta volna magát” – mutat rá a polgármester.

 

 

Déri szerint hiába mondják, hogy erre a gazdaságvédelem miatt volna szükség, hiszen a gazdaságvédelmi alapot egyszer már feltöltötték „a szintén az önkormányzatoktól elvont sok-sok-sok tízmilliárd forinttal”.

„Ha a terv szerint elveszik Újpest bevételeink egyharmadát, akkor az év egyharmadában ne adjunk fizetést a gyermekeinkre vigyázó bölcsődei és óvodai pedagógusoknak? Vagy az időseinket és betegeinket segítő szociális dolgozóknak? Négy hónapra zárjuk be a rendelőintézetet? Ez volna az emberek érdekében végzett gazdaságvédelem?” – teszi fel a kérdést a polgármester.

 

 

Déri Tibor újpest kormánypárti városatyáihoz fordul, hogy emeljenek szót „a városunkat romba döntő tervek ellen”.

„Tudom, hogy nektek is az ember a legfontosabb érték, tudom, hogy Újpest az otthonotok és felelősséget éreztek iránta. (…) Ugye nem akarjátok, hogy olyan csapás érjen bennünket, mint a második világháború és a kommunisták óta még soha?” – zárja levelét Újpest polgármestere.

, , ,