•  
  •  
  •  

Hogyan tudjuk megélni a várakozás heteit, ha a közös ünneplést a járvány megakadályozza? Az újpesti egyházi vezetőket kérdeztük.

A november közepén életbe lépett kormányzati szigorító intézkedések választás elé állították az egyházakat is. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia úgy határozott, hogy továbbra is tarthatók szentmisék a kijárási korlátozásokkal összhangban. Horváth Zoltán, az Újpesti Egek Királynéja Főplébánia plébánosa lapunknak elmondta, hogy 20-30 százalékkal kevesebben járnak templomba, mint a tavalyi év hasonló időszakában, de a hajnali miséket és a vasárnapi szentmiséket ugyanúgy megtartják. Akik félnek a fertőzéstől vagy karanténban vannak, azok otthonról is követhetik az adventi vasárnapok szentmiséit a plébánia YouTube-csatornáján. A megszokott és kedvelt közösségi foglalkozások viszont, mint az adventi koszorúkötés, a közös karácsonyiajándék-készítés vagy a gyerekes családok mézeskalács sütése idén elmarad. A szegényeknek és a nagycsaládosoknak azért jut majd így is ajándékcsomag, illetve a tartósélelmiszer-gyűjtést is megszervezi a plébánia.

A református egyház azt a rendelkezést – Szigethy János szavaival: „erős tanácsot” – adta ki, hogy zárjanak be a templomaik. Az Újpest-Újvárosi Református Egyházközség lelkipásztora ezzel a döntéssel maga is egyetért, a templom helyett interneten, telefonon tartják a kapcsolatot a testvérekkel. Az evangélikus egyház is a templomzár mellett döntött, az istentiszteleteket és a felekezeti alkalmakat az online térben tartják meg, Solymár Péter evangélikus lelkész lapunknak ugyanakkor elmondta, hogy most másként zártak be, mint tavasszal. Amennyiben valaki a személyes elcsendesedésre tart igényt, és Isten házában szeretne lelki megnyugvást találni, akkor kinyitják neki a templomot – már voltak is olyanok, akik éltek ezzel a lehetőséggel.

Hogyan lehet megélni az adventi várakozást a bezárkózás idején? Solymár Péter szerint elképzelhető, hogy a mostani advent idején, a kijárási korlátozások következtében több idő marad az elcsendesedésre, a számadásra, a lelki értékek keresésére. A karácsony nagyon külső, vásárlós ünneppé változott, és a talmi csillogás visszaszorulása talán segít ráirányítani a figyelmet a lényegre – teszi hozzá Szigethy János. Horváth atya ugyanakkor úgy látja, hogy a közösségi alkalmak hiányában az ünnep lelki hátterét, a belsőségességet nehéz pótolni.

, , ,