Aláírásokkal küzd az LMP a csillagos eget ostromló élelmiszerárak ellen

, , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Az alapvető élelmiszerek 27 százalékos, „világmagas” áfájának 5 százalékra való leszállításáért gyűjt aláírásokat az LMP. A párt társelnöke, Schmuck Erzsébet, illetve országos elnökségének titkára, Újpest alpolgármestere, Kanász-Nagy Máté ezzel kapcsolatban tartott közös sajtótájékoztatót a IV. kerületi piac előtt.

„Az utóbbi időben azt tapasztaltuk, hogy az alapvető élelmiszerek, különösen a zöldségek és a gyümölcsök ára a csillagos egekbe szökött”

– mutatott rá Schmuck Erzsébet, aki szerint ezek az élelmiszerek sok család, illetve a nyugdíjasok számára hiánycikké váltak. Elmondta, hogy pártja szeptemberben módosító javaslatot nyújt majd be annak érdekében, hogy törvény mondja ki:

az alapvető élelmiszerek áfája nem haladhatja meg az 5 százalékot.

Az ökopárt társelnöke a nyugdíjasok helyzetét is javítaná, többek közt azzal, hogy nem részletekben, hanem egy összegben fizetné ki az úgynevezett tizenharmadik havi nyugdíjat. Az LMP emellett szorgalmazza az inflációt meghaladó nyugdíjemelést.

Kanász-Nagy Máté szerint az azonnali áfacsökkentéssel napokon belül több száz forinttal csökkenhetne az alma, a barack, a cseresznye vagy a meggy ára.

„Egészen elképesztő, hogy ma Magyarországon a zöldség és a gyümölcs luxuskategória”

– mutatott rá az alpolgármester, aki hozzátette, hogy a nyugdíjasok helyzetén nemcsak kormányzati, hanem helyi szinten is lehet javítani. Mint fogalmazott:

„Az újpesti városvezetés bevezette a Megbecsülés + utalványt, melynek kiosztása augusztus 31-én kezdődik. Ezek 5000 forintos utalványok, melyeket itt, az újpesti piac szerződéses partnereinél lehet beváltani.”

Ezzel Kanász-Nagy szerint egyszerre érnek célt a szociálpolitikai és a vállalkozásokat segítő, pozitív törekvések, ami XXI. századi megoldás.