“Állatbarát” címet kapott három újpesti óvoda és egy középiskola

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Hivatalosan is állatbarát lett négy újpesti oktatási- és nevelési intézmény. A Virág Óvoda, a Karinthy Óvoda és az Ambrus Óvoda „Állatbarát Óvoda-”, a Babits Mihály Gimnázium pedig „Állatbarát Középiskola” kitüntetést vehetett át.

Az Állatvédelem gyerekeknek önkéntes projekt szerkesztőbizottsága az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának szakmai támogatásával immár negyedik alkalommal adományozott „Állatbarát” címet azoknak az oktatási- és nevelési intézményeknek, melyek az elmúlt tanévben kiemelkedően sokat tettek az állatvédelemért és kreatív programok segítségével beépítették a felelős állattartást a nevelésbe.

A beérkezett pályázatokat egy állatvédelmi- és pedagógus szakemberekből álló zsűri bírálta el, melynek döntése alapján idén 490 intézmény lett hivatalosan is állatbarát, köztük bölcsődék, óvodák, általános- és középiskolák, gyógypedagógiai intézmények és gyermekotthonok. A kitüntetett intézmények sorában három újpesti óvoda és egy középiskola is képviseli magát.

Az „Állatbarát Óvoda” címet a Virág Óvoda második-, a Karinthy Frigyes Óvoda harmadik-, az Ambrus Óvoda pedig új csatlakozóként első alkalommal vehette át. „Állatbarát Középiskola” kitüntetésben részesült, szintén első alkalommal az Újpesti Babits Mihály Gimnázium. Az elismerő okleveleket június 18-án, az Állatorvostudományi Egyetemen rendezett ünnepség keretében vehették át az intézmények képviselői az egyetem rektorától, dr. Sótonyi Pétertől.

ÚN

fotó: Juhász Melinda